„Mert csak egyesült erő az, mit megtörni nem lehet.”
Arany János

Tésa Barátainak Társasága Egyesület honlapja

Elköltözött a Tésai Hírmondó

A Tésai Hírmondó blog formát öltött. A legújabb bejegyzések már itt találhatók, de a régiek is folyamatosan fölkerülnek a blogba. A blog a következő címen olvasható:
Tésai Hírmondó
Egyúttal kérünk minden jó tollú szerzőt, aki szívesen írna a Hírmondóba, jelentkezzen a Honlapgazda e-mail címén, vagy írjon a Facebook oldalunkra.

Szilvanap 2012

Hídnap 2012

Falunap 2012

Húsvét 2012

Tavaszi Zsongás 2012

Szilvanap 2011

Halászlé újra a híd alatt – Hallé verseny 2011

Falunap 2011

A szörnyű utjainkról

Falutakarítás 2011

Fiatalított Mikulás járt Tésán – 2010. december 4.

Felszerelést kapott a sportkör

Szilvanap 2010

Hallé verseny 2010

Falunap 2010

Beszélgetés Joó Andrással a Metropolban

Falutakarítás 2010

Tésán járt a Mikulás – 2009. december 6.

Falugyűlés a pályázatról

Szilvanap 2009

Ipolyvisk–Tésa halászlé főző verseny

Falunap 2009

Falutakarítás 2009

Mikulás járt Tésán

 


Szilvanap 2012

Pontosabban a címet már módosítanom kellene „Szilvanapok”-ra, mert már nem egy napban sűrűsödtek az események. Igaz, az eddigi Szilvanapokon is mindig úgy volt, hogy már pénteken szedtük és faggattuk a szilvát, de csak délután. Idén viszont már csütörtökön elkezdtük az előkészületeket azzal, hogy összeszedtük az üstöket, katlanházakat a falubeli idős néniktől, akiket szerencsére idén sikerült újból nagy lelkesedésre bírni.
   Pénteken pedig már korán reggel, 8-kor gyülekeztek azok, akik mentek szilvát szedni Kemencére, mert az egyértelmű volt, hogy Tésán nincs elég szilva (bár itt is volt valamennyi). Kora délutánra így összesen mintegy 300 kilónyi faggatandó szilva gyűlt össze. Már előre kértünk sokakat, hogy jöjjenek faggatni, hogy ne tartson késő estig úgy, mint tavaly. Ennek meg is lett az eredménye: sokan voltunk (idősek is, fiatalok is), mindannyian szorgoskodtunk, így fél6-ra a tervezett 6 üst megtelt kimagozott, egészséges szilvával. A magozás közben a katlanházak, üstök is a helyükre kerültek, így a nagy munka után még le lehetett szaladni az Ipolyra egyet fürdeni, bizony jólesett, mert igen meleg volt!
   Szombaton is korán keltünk, reggel 8-kor már égett a katlanházakban a tűz. Az üstök nagyon megteltek, eleinte még ki kellett szedni belőlük vödrökbe szilvát, hogy egyáltalán lehessen keverni. Ezek később, ahogy esett össze a szilva, visszakerültek. Hatan az üstök mellé álltak keverni, mi többiek pedig nekiláttunk krumplit pucolni a gombócákhoz. Jöttek a nénik is lelkesen és már ekkor mondták: kevés lesz a krumpli! Lelkesedésük végre újra határtalan volt! És hiába telt meg egy egész üst a fölvágott krumplival, ami idén végre nem is volt hibás, szaladtak erre-arra, összeszedtek még a faluban egy csomót. Nagyon odavoltak azért, hogy mindenképpen megdőljön a gombócrekord.
   Ekkor gyorsultak csak föl igazán az események. Egy hosszú, L alakban elhelyezett asztal mellett alakult ki a gombócgyár, több helyen is törték a krumplit, gyúrták a tésztát, forgatták a magozott szilvát fahájas cukorba, gömbölygették bele a gombócba. A munkamegosztás hamar kialakult, anélkül, hogy megbeszéltük volna. Minden flottul ment: ahol volt egy lyuk, egy pillanat alatt betömte valaki, beállt dolgozni. És ez így ment végig egész nap. Ha két kéz hiányzott a gombóctöltésnél, főzésnél, prézlibe forgatásnál, mindig egyből ott termett valaki és ez így volt nagyon jó. De ugyanúgy mindig volt fölhasogatott fa, minden katlanban folyamatosan égett a tűz és rengetegen kavartak lekvárt, de egyszerre mindig pont hatan.
   Később többen elkezdték hiányolni a puharast is, így készült az is, éppen egy tavalyi szilvanapi lekvárral töltve.
   Azt is megtanultuk végre (az ötödik Szilvanapon!), hogy a lekvár akkor van kész, ha nem folyik le a kavarókanálról. Nem kellett erre estig várni, mire eljött a pálinkaverseny ideje, az összes lakvár fölcímkézett (idén is egyedi címkével) üvegben volt, az összes üst kisúrolva száradt a napon – és az összes gombóca, puharas, nudli elfogyott.
   A gombócrekord nagyon is megdőlt, és így sem volt elég, sokan ettek volna még belőle. Mint a számláló tábla (ami menet közben sokszor alakult át) is mutatja, a végeredmény 1171 db gombóc lett! És ebben nincs benne a puharas és a nudli.
   Még egy rekord megdőlt: idén 11 pálinka nevezett be a versenyre, közte három idős nénié is. Volt, akinek még a férjétől maradt, volt, akinek a fia főzette ki, de a néni megtartott magának egy keveset „orvosságnak”. Éppen ezért a nénik azt kérték, várjuk meg a versennyel a mise végét. És akkor egyenesen a templomból, úgy, ahogy voltak, a szép ruhájukban egyből odajöttek, leültek egymás mellé a padra és kíváncsian várták az eredményt. Végül a győztes egy 16 éves pálinka lett, amit egy kislány születésekor dugóztak le és csak most bontották ki. A kislány pedig egész nap ott volt és kavarta a lakvárt, készítette a gombócot, meg a puharast. Megvan az utánpótlás!
   Ahogy vártuk, sokan jöttek messzebbről is. Hiszen azt tapasztaljuk is, hogy a hírünk egyre terjed. Sokan azért jöttek el, mert hallották: az a szervezés, ami Tésán folyik, egy csoda! És mi szívesen láttuk őket most is, mint az egyéb rendezvényeinken is. És nem csak a rendezvényeinken: bizony rendszeres, hogy ha egy idegen betéved a faluba, kedvesen megszólítjuk, megkérdezzük, honnan jött, honnan hallott rólunk. Na igen, nem esnek rosszul a májunknak a válaszok!
   Másnap délután elindultunk a faluban lekvárt osztani azoknak, akik szombaton nem kaptak, vagy nem vittem eleget. Mindenki nagyon örült neki, köszönték. Akiknek viszont mi nem győztünk köszönni mindent, azok a nénik voltak. Ki-ki az energiája szerint jött, segített és főleg: élvezte az egészet. Újra sikerült őket föllelkesíteni! Mondták ugyan, hogy elfáradtak, de ez természetes, hiszen mi is elfáradtunk. De azt is mondták, hogy érdemes volt elfáradni, és ha jövőre bírják, jönnek újból!

 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Hídnap Ipolyvisken, 2012. augusztus 4.

Idén már negyedszer rendezte meg közösen a két szoros kapcsolatban álló falu, Ipolyvisk és Tésa a halászlé-főző versenyt Ipolyvisken, az Ipoly partján, a Margit-híd alatt. Szerencsére ezt az eseményt egyre nagyobb érdeklődés kíséri Viskről, jelentősen köszönhetően a polgármesternek. Az első ilyen versenyről még alig tudtak, kevesen is voltak, az ideire pedig teljes bedobással készült a falu. És idén tudtuk meg, hogy tavaly óta neve is van ennek: Hídnap. Ez nekünk is nagyon megtetszett, tehát átvettük ezt a kedves elnevezést.
   Idén is nekiláttunk kipingálni néhány konyhai textíliát, hogy senki se távozzon üres kézzel, aki főz. Ezúttal edényfogó kesztyűt festettünk. Az egyik oldalára került a két falu neve és egy bogrács, a másik oldalára pedig a Hídnap 2012 felirat, a híd és a folyó szimbóluma.
   Az idő igen nagyon meleg volt, de ez nem volt gond a híd árnyékában. Viszont néhányan éltek a folyó adta lehetőséggel és meg is mártóztak benne. Kora délután még kevesen voltak, de akik főzni akartak, már ott tüsténkedtek. Később pedig egyre többen jöttek, olyan sokan, mint még sohasem! Legalábbis Viskről, mert Tésáról viszont sokkal gyengébb volt az érdeklődés a szokásosnál. Idén is többféle étel főtt, nem csak halászlé, de halászléből is főtt hét vagy nyolc. A versenyben csak ők vehettek részt, de a többi különleges étel közül a két legnépszerűbb különdíjat is kapott. Az egyik palóc leves volt (Viskről), a másik pedig egy különleges, citromos francia halleves (Tésáról). Mindkettő nagyon finom, de nálam egyértelműen az utóbbi vitte a pálmát. Tartalmas volt és emellett nagyon üdítő a savanyúsága miatt. Készült még túrós haluska szalonnapörccel, birkapörkölt, lángos, és palacsinta is. A legjobb halászléért járó fődíjat, a preparált halfejet az egyik viski csapat vitte el, közönségdíjként a láda sör Tésára került.
   Visk kulturális programmal is készült. Egész nap élő zene volt, de egyszer csak megjelent a viski asszonykórus (idén álltak össze) és elénekeltek néhány népdalt, de mindegyiket átköltve az eseményre. Nagy sikerük volt mindkét falu körében, de amikor arról énekeltek, hogy a tésaiak igen drágán adják a forgácsot halat, 9 euróért, akkor némi hurrogást kaptak tőlünk.
   Este a hangulat szinte utcabáliba csapott át. Nem tudom, meddig tartott a buli, mi éjfél körül jöttünk haza. És pár napon belül szokás szerint a híd alatt rend volt, csak néhány hamufolt emlékeztetett arra, hogy mi is történt itt.
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában, valamit Ipolyvisk honlapjának Galériájában is
Vissza az oldal tetejére

Falunap 2012

Kedves Tésaiak és kedves Barátaink!

 
Nagyszerű falunapunk volt, reggelig tartott a tánc, kiürült 38 bogrács, elfogyott hat-hét kiló lángos, ki tudja hány kiló süti, mennyi üdítő, sör, bor, pálinka, meg ami még volt. Nézzétek meg a fényképeket, hogy kik is vagyunk így együtt.
     Elsőnek az elismerés szaván, és mély tisztelettel szólunk a tésai boszorkányokhoz és tündérekhez, mert jó időt csináltak nekünk.
     Köszönjük polgármestereknek, a Plébános úrnak, valamint barátainknak a környező falvakból és messzi városokból, hogy velünk töltötték e remek napot, s várjuk őket jövőre is.
     Külön köszönjük Huszák János úrnak, hogy szinte suhanni lehet a Tésára vezető úton.
     Az egész falu összefogott, hogy minden jól sikerüljön, és meg is csináltuk!
     Köszönjük mindenkinek!
     Remek zenekarunk volt, mert Gabi gondoskodott róla. Jól szólt a zene, mert kaptak áramot Doditól és az alpinista Gábortól és Rolcsitól, akik felvillanyozták a górét.
     Marci hozott barátságból egy Hipp-hopp házat és Attilával összeállították, amelyben Macska kocsmája állta a sarat.
     Sok gyerek hálás Gábornak és lányának a lovaglásért és persze Cilukának a játékkal töltött órákért.
     A TESA cég figyelmessége ismét jól esett.
     A Tésa ligetünk kedvessége Enikő kertészeti tudását dicséri.
     Köszönet illeti az előkészítőket, a szerelőket, a nehéz asztal cipelőket, a takarítókat, a buli utáni rendrakókat, a mindenhol ott lévő Feri-Miki-Otti triót és a szemét szállítókat .
 
Barátsággal:

Bérci Albertné
polgármester
Tésa Önkormányzata
Turi Ági
elnök
Tésa Barátainak Társasága Egyesület
                        
Lejegyezte: Turi Ági

Beszámoló

Nagyon jó ötlet volt a falunapot a Ligetbe vinni. Ahogy az várható volt, rengetegen jöttek. Előzetesen 300-as létszámot saccoltunk, de ennél jóval többen voltunk. A falunapunk igazi népeseménnyé vált. Arról, hogy ez jó vagy sem, többen is beszélgettünk. Mert persze egyrészt büszkeséggel tölt el minket, hogy egyre messzebb földre megy a híre, még anélkül is, hogy megfogadnánk egy résztvevő javaslatát, és a médiát is meghívnánk, na azt nem! Egyszerűen az van, hogy ilyen csoda sehol máshol nincs, hogy ennyi ember összegyűlik azért, hogy a saját és a mások örömére főzzön, ami anyagi teher, de nem vár érte semmit. Másrészről viszont sajnáljuk, hogy a falunap elveszítette családias jellegét, mert az mégiscsak úgy volt az igazi. De nyilván ez ellen nem tehetünk semmit, nem fogunk gátat szabni a kívülről jövők előtt. De az mindenesetre tény, hogy ennyi ember a régi helyszínen nem fért volna el, de a Liget olyan nagy, hogy egyáltalán nem is tűntünk nagy sokadalomnak.
     Ráadásul itt a régi, utcai helyszínnel ellentétben mindenkinek jutott árnyékos hely. Bár erre nem is volt akkora szükség, mert mi, boszorkányok és tündérek (mikor mik) tökéletes időt varázsoltunk erre a napra: esőmenteset, se nem meleget, se nem hideget, néha napsütésest, legtöbbször alig felhőst. Ehhez képest vasárnap már rekkent a meleg, hétfőn meg fél napig esett és hideg volt. Állati ügyesek voltunk!
     A gyerekek sem unatkoztak egész nap. Eleve adott volt nekik a játszótér, amit a Ligetben hoztunk létre, csúszdával, hintával, drótkötélpályával és érdekes módon a legeslegnépszerűbb játékkal: a szánkózódombbal. Ugyan most nem volt hó, de tényleg: ezt a kis dombot szeretik a legjobban. Aztán meg volt kézműves asztal, ahol idén bohócot és virágot lehetett készíteni, textilből. És eljött egy póni és egy nagyobb ló, hogy gyerek is, felnőtt is lovagolhasson, ha akar.
     Na de térjünk rá a falunap lényegére: a főzésre. Végül is nem tudjuk pontosan, hány bográcsban, tárcsában, miegyébben főtt-sült az étel, mert volt, aki elkészítette, kiosztotta, majd hazament. Amikor számoltuk, akkor 39-et számoltunk (tavaly 30-at). És igen széles volt a paletta. A legtöbb persze idén is a mindenféle pörkölt volt, de voltak vega ételek is (pl. gazpacho), sokféle lecsó, több helyen lángos, levesek stb. És sok helyen kínáltak az ételek mellé „csak úgy” mindenféle falatokat: tátrai sajtot, hurkát, miegymást. Na és persze pálinkát.
     Megpróbáltunk meg egy olyan csoportképet készíteni, amin mindenki rajta van. Nem volt egyszerű ennyi embert egyszerre megmozdítani és elrángatni a főzőhelye mellől pont egy napsütéses (tehát meleg, de fényes) időszakban, nem is sikerült ez mindenkivel, de a legtöbben benne voltak és nagyon élvezték.
És a fakanálosztás sem maradhatott el. 60 fakanálnak festettük meg a hátulját még péntek este, ebből negyvenegynéhányra került felirat szombaton. Viszont hogy az a teher legalább ne a mi vállunkat nyomja, hogy kitaláljuk a szövegeket, mindenkitől megkérdeztük, hogy ő mit szeretne a saját fakanalára.

Sorszám Étel neve Fakanál-felirat
1. szarvas pöri + kapros joghurtos leves Minden lében
2. bőrpörkölt Á.C.S. 1
3. babgulyás Á.C.S. 2
4. szarvas pörkölt Vass Sas
5. lángos, gombatojás Gulyás Lali
6. gulyásleves 20 000 + ÁFA
7. lecsó jozanferi@
8. szatmári kötött tésztaleves Mamafőztje
9. juhtúrós puliszka A legjobb barát
10. almásmáj Tésai polgár
11. babos káposzta Dió család
12. olasz tészták Olasz meló
13. paprikás krumpli A lógósok
14. rizseshús Pásztor „tarhonya”
15. vegyes pörkölt Zoli receptje
16. halászlé Jó halászlé
17. saláta, gazpacho VEGA
18. pogácsa Örökké pogácsa
19. lecsó Ica tökös lecsója
20. mákosguba Zsiga és Dezső
21. csirkepaprikás Andi & Ági
22. halászlé gyufatésztával A legjobb halászlé
23. tésai gombás legényes Egy hordó gomba
24. birkapörkölt Zsiga birkája
25. lecsó Tésa először
26. halászlé 10. szobatalálkozó
27. palacsinta Nokedli helyett
28. zúzapörkölt Fröcsögők
29. vadas Levente team
30. körömpörkölt NED-HUN Nándika
31. chilis bab 20 perc alatt kész
32. babgulyás + fröccs és szörp Örökmozgók
33. csülkös bableves csipetkével Ízletes és finom
34. pacal Hümme, hümme, hümme
35. Azerbajdzsán joghurtos bárányleves DOVGA
36. lecsó Tésai lecső
37. muflonpörkölt Mufipöri
38. lagzis húsleves Lagzis leves
39. mézes-mustáros csirke Szárnyaló finomságok
40. kézműves asztal Kézműcsoda
 
     Idén is föltettünk egy körkérdést a főzőknek: miért jó nekik az, hogy főznek? Hiszen megtehetnék, hogy úgy jönnek el, hogy nem főznek, csak esznek-isznak, nem kerülne nekik semmibe. De vállalják az anyagi terhet, tervezgetik már előre, hogy mit főzzenek. A válaszok közül mazsolázva:
  • Mert ez életünk első bográcsa.
  • Hogy mindenkinek megmutassuk, hogy kell halászlét főzni.
  • Mert jó a buli.
  • Hogy bárki megkóstolhasson egy igazi tésai birkát.
  • Mert asszony mondta: főzzünk lecsót!
  • Mert így jobban bele tudják a barátaink élni magukat a falunapba.
  • Mert nekem ez megtiszteltetés.
  • Hogy másoknak is adjunk egy emlékezetes ízvilágot.
  • Mert főzni jó.
  • Mert az első falunap óta nem volt alkalmam főzni és már nagyon vártam rá.
  • Mert jó megkóstolni mindenkiét, de jobb adni, mint kapni.
  • Mert élvezzük, hogy más is élvezi.
  • Mert főzés közben jól érezzük magunkat, és szeretjük az embereket.
  • Mert az ember nem csak kapni akar, hanem adni is.
  • Mert érdekelt Azerbajdzsán gasztronómiája.
  • Mert szeretem nézni, ahogy mindenki megnyalja után a tíz ujját.
  • Mert jólesik, hogy dicsérik a főztömet.
  • Mert pályázunk a „Tésa főszakácsa” címre.
  • Mert belső késztetés volt.
  • Mert szeretek az embereknek kedveskedni.
A nap végén pedig, este következett az utcabál. Már délután 5-től játszott ugyanaz a zenekar, amelyik tavaly, és éjjel kettőig bírták. A „táncparkett” a leendő főzőházunk padlója volt, ahonnan széthordták markos kezek a főzőknek az asztalokat, székeket, padokat (aztán meg másnap vissza). És ez a táncparkett végig dugig volt. Hatalmas buli kerekedett estére. Ez a zenekar abból a szempontból is jó választás, hogy vevők minden kívánságra. Az összes szülinapost megköszöntötték; vidáman tűrték, hogy akárki fölmenjen hozzájuk a színpadra és énekeljen; kérésre szinte bármit eljátszottak. Végül is látszott, hogy ők is élvezték az egészet.
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Húsvét 2012

Idén is meghirdettük, hogy Húsvét hétfőn tojáskeresés lesz a Ligetben a kicsiknek, a nagyoknak pedig ismét elrejtődnek sörök. Akkor, amikor a hír érkezett, még havat is jósoltak aznapra, később csak fagyot. Így legalább nem a hó alól kellett kikaparni a tojásokat és a söröket, csak éppen az a szegény nyuszi megfagyva tojta ki őket.
     10-re volt hirdetve a találkozó, nagyjából pontosan érkeztünk. Azt láttuk, hogy a gyerekek kosárkával a kezükben fegyelmezetten állnak egy sorban. Kiderült, hogy a zord fölnőttek megmondták nekik, hogy csak akkor indulhatnak el, ha jelt kapnak. És addig tényleg ott ácsorogtak, nem indult el egy gyerek sem!
     Na de a jelre kirajzottak rendesen! És persze mentek utánuk a fölnőttek, akik először még nem is a söröket keresték (azokat igen könnyű volt megtalálni), hanem az ottfelejtett tojásokat, kiabálva egy-egy gyereknek, hogy siessen vissza érte. És persze arra is figyeltek a fölnőttek, hogy nehogy a nagyobb és ügyesebb gyerekek fölszedjék az összes tojást a kisebbek elől.
     Később persze gazdára találtak a sörök is, amikre idén is egyedi címke került.
     Hamarosan megkerült a tettes is, aki odatojta ezeket a dolgokat. Eleinte megijedt szegényke, de később, amikor már lekerült róla a sok simogató gyerekkéz és kapott füvet meg pitypanglevelet, láthatóan jól érezte már magát.
     Már előző nap tudtam, hogy Manci néni pogácsát fog sütni és szóba került, hogy milyen jó lenne, ha amolyan piknikféle lenne ott a Ligetben tojáskeresés után. Rajtam ne múljon! Vasárnap este gyorsan sütöttem egy fonott kalácsot, a fele kakaós-fahéjas, a fele sima. De került még pálinka és több doboz sütemény is. És ha már a Tavaszi Zsongás idején kikerültek a padok és asztalok, hát újra körülültük őket és piknikeztünk egyet.

Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Tavaszi Zsongás

Vagyis leánykori nevén falutakarítás. Ez volt az idei első közös falubeli esemény – már persze leszámítva azt, hogy eleve közösségben kezdtük az új évet. De éppen ideje is volt már annak, hogy elinduljon az idei közösségi szezon: egyebek között ez is a biztos jele a tavasz beköszöntének. Ráadásul időjárásilag is tavasz volt, de még milyen pompás tavasz! Igazi nyakégető, ahogy azt este tapasztaltuk.
     Na de essék most már szó erről a bizonyos Tavaszi Zsongásról is. Szemetet csak itt-ott találtunk, ha már összejöttünk, persze összeszedtük azt is. De a munka java kertészeti volt. A falu karbantartását tavaly elvállaló család tagjai amikor csak lehet, ültetnek, így már mire lementünk a Hősök terére összegereblyézni a száraz avart, megmetszeni a metszenivalókat, már szép kis elültetett primulák, százszorszépek fogadtak, amiket a falut támogató Tesa cégtől kaptunk.
     Miközben mi a Hősök terén dolgoztunk, a többiek a Ligetben serénykedtek, majd dolgunk végeztével mi is csatlakoztunk hozzájuk. Ott is gereblyéztek, füvesítettek majd azt hengerelték, karókat faragtak fák mellé, ezeket le is verték és kikötötték hozzájuk a fákat. Úgy tűnik, az ősszel a fákra kötözött hajlabdák hatásosak voltak: nem rágták meg őket az őzek, pedig volt hideg és hó rendesen februárban. Itt, a Ligetben is keltek már a tavaszi hagymások, ezeket körbekerítettük, hogy nehogy véletlenül valaki letapossa őket. Nagyon sok zöldhulladék keletkezett a metszések, gereblyézések következtében. Ezeket egy nagy platós teherautóra szedték össze a férfiak és levitték a falu aljára, ahol békében komposztálódhat.
     Amíg mi dolgoztunk, ketten az ebédet főzték nekünk üstben: finom gulyáslevest. Mire végeztünk, a leves is elkészült, lehetett volna enni. Itt volt a kiváló alkalom, hogy a tavaly elkészült főzőház padlózatára végre kikerüljenek a szintén tavaly elkészült és lekezelt padok, székek, asztalok. Ezek idáig fedett helyen voltak, ki kellett őket vinni a főzőházhoz. A terhétől megszabadított platósra tették föl őket a fiúk és elvitték őket a főzőházhoz – kézben igen bajos lett volna, mert jó kemény fából készültek, tehát a súlyuk sem csekély.
     Amikor végre minden asztal és pad a helyére került, már erősen kopogott mindenkinek a szeme. De a kanalazás előtt természetesen még áldomást is ittunk a jól végzett munkára. És ezután jött a nap legjobb része: elfáradva ülni az asztalok körül, eszegetni és közben jókat beszélgetni. Végül a lenyugvó Nappal beköszöntő lehűlő levegő zavart minket haza.

Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Szilvanap 2011

Az eddigi összes szilvanap előtt mindig rendesen kétségbe voltunk esve, hogy nem lesz szilva, vagy nem lesz elég szilva. De eddig ez még mindig megoldódott. Most viszont nagyon egyértelműnek látszott, hogy idén valóban nem lesz: a java lefagyott, aminek pedig most kellett volna érni, már megérett vagy két héttel korábban. Született is mindenféle terv, hogy ha egyáltalán nem fogunk tudni szerezni szilvát, akkor mit csináljunk szilvanapon? De körbeérdeklődtünk a szomszédos falvak gyümölcsöseiben és végül is sikerült szerezni, két helyről is: Vámosmikoláról ládába szedve 100 kilót, Kemencéről saját szedésben 60 kilót. De a saját szedésű is már ládában, tisztán érkezett Tésára.
     Az eddigi szilvanapokon nagyon aktívan vettek részt mindig a falubeli nénik és számunkra úgy tűnt, élvezik is. De tavaly már panaszkodtak: nagyon fárasztó ez nekik. És mi hiába mondtuk, hogy ne csináljanak semmit, csak tanácsokat adjanak, ők nem bírták ki, hogy ne dolgozzanak, így persze hihető is volt a fáradtságuk. Idén már nem győzködtük őket, hanem elhatároztuk: megcsináljuk mi, aztán majd meghívjuk őket akkor, amikor már minden kész van. De a fáradhatatlan Manci néni most is nagyon aktív volt már az előkészületekkor és lelkesen mondta is mindig, hogy ő jön és dolgozik.
     Éppen Manci néni volt az, aki pénteken már a meghirdetett 4 óra helyett negyed3-kor ott ült és elkezdte kimagozni a szilvát, akkor még egyedül. De hamarosan társasága lett, így amikor mi lementünk 4 órakor, már félig volt az egyik üst kimagozott szilvával. Sokan összegyűltünk végül, jó társaságban pedig gyorsan telik az idő is, a munka is, de bizony már erősen besötétedett, mire elkészültünk 140 kiló szilva kimagozásával. 20 kilót a gombócba hagytunk másnapra (de végül annak is nagyobb része a lekvárba került, a gombócba nem kellett annyi).
     Szombaton reggel mi lányok a krumpli pucolásával kezdtük a munkát (sajnos a vett krumpli nagyon rossz volt, ez határozta meg a gombóc mennyiségét), a fiúk pedig fahasogatással, hogy legyen elég tűzifa az üstök alá. Így egyidejűleg kezdett el főni a krumpli és a lekvár.
     A krumpli elkészültével pedig most is beindult a gombócgyár, de a nénik híján többen vakarták a fejüket: mi is kell a gombóctésztába? Nem volt egyetértés, de ott volt viszont Erzsi és hamarosan előkerült Manci néni is, ők pedig megmondták: nem kell bele semmi más, csak főtt krumpli és liszt. Sót sem szabad beletenni, azt vagy a krumpli főzővizébe kellett volna (onnan kimaradt), vagy a gombóc főzővizébe (oda került). Sok szorgos dolgos kéz volt ott, így hamarosan el is kezdte a gombócgyár ontani magából a végterméket: 444 darab gombócot készítettünk idén (nem teljesen hiteles számolás alapján). A nudlit nem számoltuk.
     Közben készültek mindenféle egyéb ételek is, hogy ne csak édeset együnk: lakodalmas káposzta, vadpörkölt, gulyás, senki sem maradt éhen (de szomjan sem). 4 óra körül készült el az első adag lekvár, lehetett őket üvegekbe tölteni, háromféle méretűbe. Végül mind elkelt, ha nem aznap, hát másnap.
     Miután a lekvár üvegekbe került, kezdődhetett a pálinkaverseny. Nagyon jó, odafigyelő zsűrit sikerült összeválogatni, akik nem azzal a céllal ültek az asztalhoz, hogy felhörpinthessenek jó pár kupica pálinkát. Egyértelmű volt a döntésük, így az eperfa pálinkáshordót Ernő nyerte meg.
   
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Halászlé újra a híd alatt – Hallé verseny 2011

Idén az előkészületeket azzal kezdtük, hogy ismét gondoskodtunk valami apró meglepetésről mindenkinek, aki valamit főz. Ennek érdekében vettünk tizenkét fehér sapkát, a szombat délelőttöt ezek kifestésével töltöttük. (Megtehettük, mert az előző évekből tanulva idén 2-től hirdették meg csak a szervezők a versenyt.) A sapka egyik oldalára a Tésa felirat került zölddel, a másik oldalára Ipolyvisk neve kékkel, középre a híd (ami egyáltalán nem hasonlít a viski hídra), egy róla lógó bogrács és a 2011 felirat. Kicsit sokalltuk a 12 darabot, de végül mind elkelt, szerencsére.
     A tavaly nyári borzasztó időjárás a focipályára kényszerített minket, de idén szerencsére mostanában napos idők uralkodnak, így a viski híd alja száraz maradt, vissza lehetett térni az eredeti helyszínre. Tavaly a verseny utáni éjszaka magukat nyilván nagyon vagánynak, jófejnek képzelő, nagy eséllyel ittas fiatalok letépték, leszaggatták a molinót, amit még két éve készítettünk erre a versenyre. Nem a spárgákat emelték le a szögekről, hanem tépték. Utána leterítették gondosan az aszfaltra, hogy autóval többször is át tudjanak rajta hajtani. Reggel így, megtépázva, sárosan találtak rá a viskiek. A molinót egy év alatt sikerült megreparál(gat)ni, bár a keréknyomok nem tűntek el maradéktalanul róla. És a magassága is összement rendesen (le kellett róla vágni egy elég széles csíkot), emiatt a teteje kicsit eltűnt a korlátnál. Tudatosan nem készítettünk újat, hogy látszódjon rajta a megviselés, de valószínűleg akik tönkretették, nem voltak ott. (Ez is előnye a híd alatti helyszínnek: nem a falu központjában van, ide csak az jön, aki valóban az eseményre akar jönni, véletlenül nem téved oda senki.) A verseny kezdete előtt fölszereltük a hídra a molinót, viszont most nagyon odafigyeltünk arra, hogy este időben le legyen szedve a és kerüljön is vissza Tésára.
     Kettő körül még szinte teljesen kihalt volt a híd alja. Kicsit meg is ijedtünk, hogy nocsak, nem fog jönni senki? De azután jöttek, csak jöttek és jöttek. Délutánra meg is telt a híd alja és szállt a füst mindenfelől.
     Ismét nagy volt a riadalom előzetesen, hogy nem lesz hal, de lett. A viskiek üzenték a tésaiaknak: bárki, aki főzni szeretne, de nincs hala, csak nyugodtan jöjjön, ők adnak halat! És így is lett! Hoztak két nagy vajling halat, amiből mindenki válogathatott kedvére: külön volt az alaplének való és külön a halszeletnek való. Az alaplé elkészülte után pedig itt is, ott is passzírozott mindenki, aki hadra volt fogható.
     De ismét nem csak halászlé készült, volt lecsó is, pörkölt is, gombaleves is, mi pedig újra palacsintát sütöttünk. De talán a legkülönlegesebb étel egy viski bogrács tartalma volt: a halgulyás. Úgy készült, mint a „rendes” gulyás, olyan fűszerezéssel is, zöldségekkel, krumplival, de hús helyett hal volt benne. Teljesen más íze volt, mint a halászlének, de finom volt és nagy sikert aratott. Na és nem maradhatott el idén sem a híd lába mellé telepített sörcsapoló.
     A halételek ugye hamar elkészülnek, így a kóstolások is hamar megkezdődtek. A zsűri sokáig tanakodott, hogy kit hozzon ki győztesnek, végül az általuk legjobbnak tartott halászléért járó fődíj egy tésai szakácsot illetett meg. A piculákért járó közönségdíj pedig Viskre került, ez idén is egy preparált halfej volt, ezúttal egy csuka.
     Idén is kapott mindenki valami díjat, és nem csak sapkát, hanem mindenféle köcsögöket, pezsgősüveg-tartókat, hasonló csecsebecséket. És bizony mindenki örült a magéának, de a sapkáknak is, amit a verseny végén együtt lengettek meg a levegőben a szakácsok.
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Falunap 2011

Falunapunk egyre messzebb földön híres. Egyre többen jönnek főzni és egyre többen jönnek vendégeskedni. Aki egyszer már kipróbálta, ki nem hagyná még egyszer, de mindig vannak új kipróbálók is, ahogy megy a híre. Nem egy olyan csapat jött idén valahonnan messzebbről, akiknek nincs is a faluban ismerősük, rokonuk, de kivonultak és hoztak minden szükséges dolgot a főzéshez. Emiatt tartottunk attól, hogy idén már el sem fogunk férni a szokott helyszínen. De végül is elfértünk.
     Köszönhető volt ez a jó időnek is: nem kényszerült a sok nép árnyékba. De az előzetes várakozásunk beigazolódott: a tavalyi rekordot (30 fakanál) megdöntve idén 34 fakanalat kellett kiosztanunk, és ebből 27-et helyben készült étel kapott meg. Kaptak még fakanalat otthon sütött, de közre bocsátott sütikért is, de ezeken kívül is készült még négy fakanál egyéb különlegességekért.
Az egyik a tavalyi nagy siker után újra megrendezett kézműves-asztal volt. Idén rongybabákat készíthettek a gyerekek és a vállalkozó kedvű felnőttek, mindenféle maradék anyagokból. Egész nap nagy tömeg volt az asztal körül.
     Egy másik fakanalat egy fiatal lány kapott, aki egy pici kis vattacukor-készítő szerkezetet állított üzembe, ezzel nagy sikert érve el a gyerekek körében. Egy másik, szintén fiatalokból álló csapat pedig megkeresett egy pálinkaházat, és elmesélték nekik, hogy egy „széleskörű” fesztiválon vesznek részt, hagy reklámozzák a pálinkájukat. Ők pedig adtak pálinkát szép mennyiségben, ezekből a fiatalok koktélokat készítettek, nekik a felnőttek körében volt nagy sikerük.
     És megjelent körünkben Bagaméri néni is. Ő időnként előkapta kiskocsiját, rajta egy hűtőtáskával, fölötte egy csíkos napernyővel, megrázta csengettyűjét és gyűltek is köré a gyerekek. Egyszerre mindig kétféle fagylaltot kínált, de adott hozzá édestölcsért is. Ő végül nem csak szimpla fakanalat kapott ezért, hanem egy, a kézműves-asztalnál készült, őt hűen ábrázoló fakanál-babát.
     És voltak a mindenféle ételek. Idén is pörköltből volt legtöbb, közülük nagyon sok készült vadból. De volt kétféle lecsó, babgulyás, kapros csirkepaprikás, gyömbéres nyúl, fasírt, kebab is, csupa finomság:
 
sorszám Étel neve Fakanál-felirat
1. Vörösboros vaddisznó (v)ilág (b)ajnok marha
2. Perőcsényi savanyú disznóbelsőség Perőcsényi pájsli
3. Tésai kanalas fánk Kanalas fánk
4. Babgulyás vaddisznóval, marhával 8 lábú gulyás
5. Árokban főtt disznó Árokban főtt disznó
6. Tárcsás lecsó Esztergomi gulyások
7. Vörösboros, körmös, csülkös pacal Kezeslábas pacal
8. Kapros-gombás paprikáscsirke túrógombóccal A tökéletes recept
9. Titokzatos pacal Pacal titok
10. Halászlé Az örök hallé
11. Nyári legényfogó káposzta Nyári legényfogó
12. Margó-féle töltike (szabolcsi töltött káposzta) Margó tölti be
13. Háziasított vadszárnyas skandináv módra (kebab) Svéd nyesett hús
14. Vargabéles Tésa béles
15. Marhalábszár pörkölt Finom marhaság
16. Vaddisznópörkölt Berényi borsos vad
17. Őzpörkölt Őz kapitány
18. Fasírt Brigi trió fasírtja
19. Sisa bab Sisa bab
20. Gyömbéres nyúl Nyuszi hopp!
21. Sertéspörkölt gombával Kalapos malac
22. Birkapörkölt A csodálatos bárány
23. Tésai 3-as lecsó Tésai 3-as lecsó
24. Zsuzsi sütijei Zsuzsi süti
25. Palóc leves Az örök palóc
26. Vaddisznó rókagombával Ravaszdisznó
27. Ravioli a’la Tésa de la fincsa a’la fokhagyméze R.A.T.D.F.A.F.
28. Körömpörkölt Az örök köröm
29. ÁRPÁD pálinka Zsárpád vére
30. Vattacukor cukorfalat
31. Kati csigái Kati csigái
32. Csilis bab  
33. Fagylalt Bagaméri néni
34. Kézműves asztal csinibaba
 
     Ketten készítettük az összesítést, egy-egy kanállal mentünk végig és mindent végigkóstoltunk. De ha már körbementünk, meg is kérdeztünk mindenkit, hogy szerinte mi a legjobb a falunapban. A válaszokból készült egy összesítés, ez lett fölolvasva délután 5-kor, az eredményhirdetés előtt:
„Az, hogy jó így közösségi szellemben összejönni; az, hogy itt öröm van, barátság és vidámság; az, hogy nagyon jó itt főzni; az, hogy itt együtt van a család; az, hogy itt zsivaj van, élet, és összetartás; az, hogy már régen is főztünk itt; az, hogy laza és kötetlen; az, hogy együtt van a falu; az, hogy családias; az, hogy szeretem egész Tésát; az, hogy szabadságon vagyok és nem kell dolgozni; az, hogy összerázódunk és ismerkedünk; az, hogy kicsi eseményből nőtt ilyen nagyra; az, hogy sok ismeretlen ember összejön és mintha mindig együtt lettek volna; az, hogy itt kötetlenség van; az, hogy együtt vagyunk, szórakozunk; az, hogy olyan, mintha Erdélyben lennénk; az, hogy sokan vagyunk; az, hogy néha összejövünk; az, hogy ilyenkor mindenki itt van; az, hogy egy a falu; az, hogy élet van a faluban; az, hogy mindenki jól érzi magát; az, hogy nem tudtam, hogy ez a tésai falunap ilyen; az, hogy mindenki ingyen főz, elég nekik annyi fizetség, hogy ízlik az étel; az, hogy süt a Nap és nem esik az eső; az, hogy végre kijöttem a városból; a szép, mosolygó népek; az égő fa illata; az, hogy én itt vagyok; és az a jó, hogy van.”
     Ennél jobb összefoglaló nem is kellett, az eredményhirdetéskor mindenkit megéljeneztek, amikor megkapta a fakanalát.
     Eztán egy kis szünetre mindenki hazatért szusszanni, hogy aztán újult erővel gyűljünk össze újra az esti mulatságra. Mert mulatság volt a javából! Ha napközben sokan voltunk, akkor talán este még többen. Idén is mulatós zene szólt este, és a zenekar nagyon jó volt, igazi hangulatot tudtak teremteni. Ropták is igen sokan a táncot, volt benne még vonatozás és „eladó a menyasszony!” is.
     De az esti hideg megtette a hatását: éjfél felé minket már beűzött a házba. Így nem is tudom, végül meddig mulattak a népek. De úgy térhettünk nyugovóra, hogy ismét elmondhattuk: ez a falunap még a tavalyinál is jobban sikerült. Még szerencse, hogy ezt minden évben elmondhatjuk. Várunk mindenkit jövőre is és egyáltalán nem bánjuk, ha jövőre még többen leszünk!
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

A szörnyű útjainkról – Kudarcot vallottunk! – Hogyan történt ez velünk?

Télen még az mondták a Közútnál, hogy ha tartósan hét fok fölött lesz a hőmérséklet – tehát március
közepén –, nekilátnak bozótot irtani, és aszfalttal beborítani a Bernecebaráti és Vámosmikola közötti, már-már alig járható utat.
     Azóta semmi sem történt, csak a Vízmű előtt vágtak ki vastag akácfákat az Közút emberei, mert kellett nekik.
     Telefonáltam, hogy ne tegyék, inkább az utat csinálják meg és irtsák ki a kocsikat karcoló bozótot, mert az akadályozza a kilátást, és nem a rézsűn álló vastag és magas akácfák. Azt mondták, hogy a fa ügyében megvizsgálják, hogy mi történt, máskülönben nincs pénz a szőnyegezésre csak a kátyúzásra, május 25-ig el is készülnek vele, a bozótirtással együtt. De: a nagyobb forgalmú helyeken kezdik el a munkát. Tésa a szemükben a sor végén áll.
     Május 26-án felhívtam őket újra, hogy pár méternyi kátyúzástól eltekintve semmi sem történt, hogy is van ez. Mire ők: elfogyott az aszfalt! A következő közbeszerzési eljárást júniusban hirdetik meg, amely a fellebbezésekkel együtt augusztusban zárul, és ha nyernek, sorra kerülünk mi is.
     Kérdeztem, mi van a bozótirtással? Mire ők: az új központi rendelkezések szerint közmunkások a telephelytől számított 25 kilométeres körzetben dolgozhatnak, távolabb nem. Majd a Közút emberei végzik el ezt a munkát a kátyúzással együtt.
     Úgy látom, nem vesznek minket, tésaiakat komolyan. Fel fogjuk keresni Országgyűlési képviselőnket, Harrach Péter urat, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetőjét, hogy járjon közbe érdekünkben.
     Újságírók figyelmét is fel kell hívnunk áldatlan helyzetünkre.
     Akinek módjában áll, keressen ügyünkhöz támogatókat és a lépést tudassa a Tésa Barátainak Társasága Tagjaival itt a honlapon, a Fórumban.
 
     Készítsünk rettenetes útjainkról minél több élethű képet! Ezeket honlapunkon fogjuk mutogatni fűnek-fának. Ezért kérjük az elkészült képeket elküldeni e-mail címünkre.
 
Lejegyezte: Sáska Géza
Vissza az oldal tetejére

Falutakarítás helyett karbantartás

Szombaton került sor a szokásos tavaszi falutakarításra. Soha jobb időpontot! Az idő gyönyörű volt, ragyogó, felhőtlen kék égről sütött le ránk a Nap, gyenge szellő fújt, meleg volt. A természet még nem igazán indult meg, a munkánkat nem nehezítette meg a növekvő aljnövényzet, a csalán.
     Azt már régebben megbeszéltük, hogy mivel ez már a negyedik falutakarítás, és az eddigi falutakarítások nagyon eredményesek voltak, gyakorlatilag már nincs mit kitakarítani a falun. Azt a néhány szemetet, ami közben termett az út szélén, páran hipp-hopp összekapkodják, ezzel nem telik el sok idő. Inkább teljen a mai nap falukarbantartással: végezzük el azt a munkát, ami a pályázati munkában nincs benne, tehát nem végzi el a kertész cég, de mégis el kell végezni. Ez jellemzően bozót- és gazirtásból állt.
     Nagyon sok ember gyűlt most össze, sokkal többen, mint eddig bármelyik ilyen alkalommal. A szép idő kicsalogatta a „víkendeseket” is, de nagyon sokan jöttek falubeliek is. 3 fronton folyt eleinte a munka: a Hősök terén az árkot és a virágok körül a gazt takarították ki; a templom körül végeztek takarítást és gallyégetést; a kereszt környékén irtották a fölösleges cserjéket és égették el, gereblyéztek. Végül mi családilag alkottunk egy negyedik brigádot és fölmentünk a temetőbe, mert azt minden évben esedékes kitakarítani. Útközben pedig az út széléről összeszedtük azt a tényleg alig néhány darab szemetet.
     Hogy a temetőt mégis érdemes minden évben kitakarítani, valahol érthető is. A falubeliek minden héten látogatják a temetőt, de sokan vannak, akik már elszármaztak a faluból és csak egy évben egyszer, Halottak napján jönnek el ide. Akkor kihelyezik a koszorúikat, mécseseiket, amik vagy ottmaradnak a sírokon, vagy jellemzően inkább nem, a szél elviszi őket erre-arra. Takarításkor mindig úgy dolgozunk, hogy ami a sírokon van, azokat nem bántjuk, mert az valahogy magántulajdon. Amik viszont szerte-szana vannak a temetőben és láthatóan megkopottak, vagy teljesen elégett mécsesek, azokat összeszedjük. Nem is ezekkel van a baj.
     Csak sajnos vannak olyanok, akik az évi egyszeri esedékes látogatáskor úgy takarítják le a sírt, hogy a rajta maradt előző évi koszorúkkal, mécsesekkel nem képesek elmenni a temetői szemétgyűjtőig, hanem ehelyett egy sokkal „egyszerűbb” megoldást választanak: kidobják a temető kerítésén túl, az erdőbe. Idén újra rám jutott a hálátlan feladat, hogy ezeket az erdőbe kidobált szemeteket összeszedjem. És háborogtam is rendesen. Mert nem elég, hogy a fák, bokrok ágai között hajladozva kell ezeket összeszedni, hanem még a kerítésen átdobott üveg mécsesek össze is törnek, nem kevés veszélyt okozva ezzel a csupasz kézzel szemetet szedő egyén kezének. Később a temetőhöz jött a templomnál már közben dolgát végzett brigád is, hogy a helyiek igénye szerint kivágják azokat a fákat, amelyek lehullott levelei olyan sok bosszúságot okoznak a sírok körül. Sőt, a temető melletti erdősávot is kiirtották, ahol az a sok kidobott szemét volt.
     Annak, hogy ilyen nagyon sokan összegyűltünk, egy kellemes következménye volt: nagyon hamar kész lettünk. És elfelejtettem mondani, hogy volt egy ötödik brigád is: az ebédfőző. Az ő főnökük az a perőcsényi vadász volt, aki aznap reggel lőtte azt a vaddisznót, aki életét adta a mi ebédünkért. Mire végeztünk a munkával, a vaddisznó-pörkölt el is készült és igen nagyon pompásra sikeredett, bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy addigra mindannyian igen megéheztünk. Odatelepültünk a kocsma elé éppen a héten kihelyezett asztalokhoz és padokhoz (ez szintén a falumegújító pályázat része) és igen jót falatoztunk belőle. Ezt persze még némi terefere követte, de igen hamar elvonult mindenki haza, hogy jól megérdemelten pihenje ki a nap fáradalmait.
 
Lejegyezte: Minyon
További képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Fiatalított Mikulás járt Tésán – 2010. december 4.

Az elmúlt két évben megszokott tésai Mikulásunk idén nem vállalta ezt a szerepet (egészségi okból) és azt kérte, a mi gyerekeink barátai közül kerüljön ki a Mikulás. Az általunk végül kiválasztott Mikulás-jelölt ráadásul igen szeret beszélni és színészi tehetségnek sincs teljesen híján. Utólag mondhatom: tökéletes választás volt!
    Az idei menetelésünk másban is eltért az eddigiektől: bár nem örültünk a beköszöntött hidegnek, de hóban járni végig Mikulásként a falut – mégiscsak ez volt az igazi. Figyelmeztettem mindenkit: olyan nagyon ne öltözzenek be, mert rendszeresen be szoktak minket hívni a házakba, ott pedig ránk melegedhet a ruha. Egy dologról azonban megfeledkeztünk: pont akkor indultunk, amikor az emberek is indultak – a misére. Így sok mindenkire az utcán csaptunk le, ezzel ugyan időben lerövidítve az utat, viszont a házakba betérés lehetőségét is elveszítve. Órákat töltöttünk az utcán és a fiatal lánykák (egy angyal, egy krampusz) igen nagyon fáztak. Amikor végül egy házba beinvitáltak minket és székkel, meg innivalóval is kínáltak, egy pár percre leültünk és átjárt minket a meleg. Azt hittem, ott fogunk elaludni, úgyhogy keményen össze kellett szednünk magunkat, hogy tovább induljunk.
    Az emberek öröme a megszokott volt, bár van, amit nem lehet megszokni: a gyerekek csodálkozását. Ez minden évben megdöbbentő, gyönyörű. Ráadásul ismét sikerült egy ismeretlen családba belebotlani (talán kirándulók voltak), akik egy négyéves kisfiúval autóztak a faluban. A kisfiú arca ragyogott, amikor meglátott minket. A Mikulás őt is kérte, hogy mondjon el egy verset, ő a szülei unszolására el is mondott egyet, de az apukájába belebújva. A kapott ajándékot (szaloncukor, alma, mogyoró) végül nagy boldogan rendezgette a hátsó ülésen.
    Találkoztunk más autóssal is: az éppen misére érkező Zoli atyával és a kántorral. Annak a rendje és módja szerint énekeltünk nekik is, meg is ajándékoztuk őket, el is beszélgettünk picit. Amikor már visszafele gyalogoltunk, akkor újra találkoztunk velük, már a mise után. Félreálltunk, hogy elengedjük őket, de Zoli atya leállította a motort, kiszállt az autóból és hátrament a csomagtartóhoz. Mindannyiunknak adott egy-egy kártyát, ami Szent Miklóst ábrázolja. Apró ajándék volt, de annál nagyobb gesztus. Köszönjük neki még egyszer!
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Felszerelést kapott a sportkör

Az Ipolyvisk–Tésa halászlé-főző verseny szervezésében sokat segített mindkét falu ifjúsági sportköre, ezért  a két falu nevében a főszervezők, Borka Péter és Sáska Géza augusztus 29-én Ipolyvisken megajándékozták őket. A tésai ifjúság asztalitenisz ütőket és labdákat; az ipolyviski felnőtt focicsapat pedig három focilabdát kapott.
 
Tésai ifjúsági sportkör Ipolyviski focicsapat
  
Vissza az oldal tetejére

Szilvanap 2010

Nagyon-nagyon drukkoltunk, mint idén minden rendezvényen, azért, hogy ne essen az eső. Amikor pénteken délután elkezdtünk gyülekezni szilvát szedni, még patakzott rólunk a víz és nagyon reméltük, hogy nem lesz igazuk az időjósoknak.
    A múlt héten még nagyon nem édes szilvának jót tett ez az egy hetes jó idő: most már finom, édes, lekvárérett lett. Már ami megmaradt. Mert szelek is voltak a múlt héten és azok alaposan megritkították a szilvatermést. Úgy tűnt, hogy kevés lesz a szilva, de mi mindent megtettünk az ügy érdekében: szedtük a szilvát ott is, ahol nyakig ért a csalán. De szerencsére a legtöbb helyen a fa alá terített ponyvára lehetett rázni kényelmesen a szilvát.
    Amikor már az összes lehetséges helyen jártunk, neki lehetett látni a magozásnak (azaz a faggatásnak), de előbb még ki kellett válogatni és meg kellett mosni a szilvát. A válogatáskor derült ki, mennyire édes a szilva: egyre jobban ragadt a kezünk, így egyre jobban ragadt rá a kosz is. Nem is kellett végül a lekvárba cukrot tenni.
    Még a magozás közben, de szerencsére már bőven a szedés után bekövetkezett, amit jósoltak: akkor szakadt le először az ég. Ám ekkor már olyan helyen voltunk, hogy mindenki tető alá tudott húzódni. A szilvák mind kimagozódtak, és már az üstökben pihentek másnap reggelig. Ekkor már látszott, hogy nem is olyan kevés ez a szilva: két üst is megtelt vele.
    Este még volt egy programunk: a néniknek meglepetésként kötényeket festettünk. Mindegyikre rákerült egy szilvaág, és a „TÉSA Szilvanap” felirat. Ezeket másnap adtuk át nekik, egyből ahogy érkeztek, hogy legyen miben dolgozniuk. Örültek is neki, naná.
    Szombaton reggel fél9 körül durrantottak az első üst alá a tűzoltószertárban. Ugyanis reggel is esett az eső, de még 9 körül is jött egy rövid ideig tartó, de alapos zápor. A szertárban viszont van 3 kéménynyílás is, így be lehetett oda vinni az üstöket. Az oldalsó tető alatt készült az ebéd: kecskepörkölt. A pihenő alatt pedig a gombócgyárat rendezték be. Mivel az esőt boszorkányosan elűztük, a gombócnak való krumplit már szabad ég alatt lehetett főzni. Meg is főtt az hamar és beindult a gombócgyár.
    De bizony a 160 gombóc igen kevésnek bizonyult: ahogy készült, úgy el is fogyott. Gyorsan hoztak is az egyik háztól egy nagy halom krumplit és kezdtük az egészet elölről. De itt elhatároztuk, hogy most tehermentesítjük a néniket, akik már többször panaszkodtak arra, hogy nagyon el szoktak fáradni a Szilvanapon, és mi, „fiatalok” készítjük a második adag gombócot. Hát ez nem tartott sokáig: a nénik persze nem tudták ezt tétlenül nézni, és igen hamar kivették a kezünkből a gombóckészítést. Ekkor, a második menetben 260 gombóc készült, de készült a tavalyi népszerűsége után sokak által várt puharas is, sőt, a végén még mákos és prézlis nudli is.
    Azért hogy ne legyen teljesen felhőtlen az örömünk, még egyszer jött egy gyors, de igen nagy zápor, ami a tetők alá űzte a népeket, de ott szépen kivártuk, hogy elmenjen és ott folytattunk mindent, ahol abbahagytuk.
    És közben elkészült az első adag lekvár is. Egy falubeli gazdálkodó ajánlotta fel idén a lekvárosüvegeket, így arról most nem kellett gondoskodni. Ezek kisebb, 2-3 decis üvegek, végül 120 telt meg belőlük lekvárral. A Tesa cég képviselői hoztak olyan ragasztót, amivel gyorsan lehetett a még forró üvegekre az újra erre az alkalomra tervezett címkét ragasztani, így ahogy bekerült a lekvár az üvegekbe, már szét is lehetett osztani. Vitték is, mint a cukrot. Mert voltak sokan, akik a honlapon már keresték a Szilvanap dátumát és direkt ezért látogattak el most a faluba. De ha már ott voltak, ki is vették a részüket a munkából becsülettel.
    A reméltnél hamarabb készült el a lekvár is, a gombócok is, így a pálinkaversenyre is a tervezettnél hamarabb került sor. Ezúttal 7 pálinka indult, 3 gazdától. A zsűri véleménye egyöntetű volt: idén egy ágyas szilvapálinka győzött, az ő gazdájához került az eperfa pálinkáshordó.
  
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Ipolyvisk – Tésa hallé verseny 2010

Már megint az időjárás. Lassan megszokjuk, hogy minden programunkat ez határozza meg. Hogy esik az eső, újra és újra. Annyira át van ázva a föld, hogy egy öt perces eső is több napon át kitartó sártengerré tudja változtatni a környezetet. Éppen ezért egész nyáron, ha csak arra jártunk, mindig figyelgettük a viski híd alját, hogy mekkora a sár. Amikor már apadt az Ipoly és kezdett kihajtani újra a fű a partján, a viskiek rendbe is tették a helyszínt, ami a múlt héten már egészen barátságos képet mutatott. Egészen péntekig. Akkor jött reggel egy akkora zuhé, amitől megint nagyon sáros lett a híd alja, akkor már elgondolkodtunk, hogy bizony itt nem lesz holnap hallé verseny. Délután pedig akkora felhőszakadás volt, hogy keresztül-kasul hömpölygött mindenfelé a víz, a híd alját medencévé változtatva. Szombat reggelre pedig újra kiöntött az Ipoly, úgyhogy a helyszín végképp elúszott.
    Így a viskiek javaslatára a helyszínt áthelyeztük a viski focipályára, ezt megfelelő módon ki is tábláztuk, bár nem olyan nagy az a falu, hogy aki akart, ne tudott volna minket megtalálni. De a focipályának van egy nagy hátránya a folyóparthoz képest (azon kívül is, hogy nem a Ipoly partján van): ott nincs árnyék. És balga módon szombaton reggel még elhittük azt a jóslatot, hogy szombattól visszajön a nyár, meleg lesz és napsütés. De nem lett. Egész nap borús volt az idő, melegünk, az nem volt, igaz, legalább végre nem is fáztunk.
    Az előzetes tervek szerint dél körül kezdtek el főzni a szakácsok, igen sok bográcsban. Sokan kétségbe estek, hogy nem lesz hal és biztos, ami biztos, főztek mást: volt körömpörkölt, vaddisznó-pörkölt és cseh savanyú gombaleves, ők természetesen nem vettek részt a versenyben. De főztek halászlevet is igen sokan, mindkét faluból körülbelül ugyanannyian.
    3 óra körül már lehetett is kóstolni. Először egy tésai halászlé készült el, igen finom lett, de az éhes közönség hamar el is pusztította. Az öttagú zsűri azonban résen volt: gondosan ügyeltek arra, hogy mindegyik halléből kóstolhassanak. De hogy megkönnyítsük a dolgukat, mi tésaiak készültünk egy kis meglepetéssel: néhányan népszerű dallamokat költöttek át erre az alkalomra. A „daloskönyvet” kinyomtatva mindenki kezébe adtuk, így az eredményhirdetés előtt összeállt az alkalmi dalárda, mindkét faluból vegyesen és elénekeltük az „Újra itt van…” mostanra átdolgozott verzióját:
   
Újra főzünk, újra főzünk, újra tűz van a híd alatt,
Eshet eső, fújhat szellő, startra készen a két csapat,
Újra füst száll, újra füst száll, újra várjuk a lángokat,
Szép a szakácsné, kész a halászlé, Tésa és Visk, hajrá, egyél belőle,
Kész a nagy hallé, szomszéd szakácsé, dicsőség az Ipolyé.
 
Tésa női, Viski lányok, jó szakácsok jót főzzetek,
Itt a parton, Ipoly parton, bármi áron, de győzzetek!
Versenyezzünk, vannak díjak, mindegy, hogy ki, de első lesz,
Határfolyónál, határtalanul, örüljünk így együtt, mert ez jó nekünk,
és ha mindenki, szépen énekel, találkozhatsz még velünk!
 
Annyi a hal, hogy azt elmondani nem lehet,
Ponty és keszeg, vagy mindenféle szörnyeteg,
Nem fogtuk ki, mi úszott bent a folyóban,
Mert, ha kell még, horgászunk majd, van itt nálunk csali, pecabot,
Tésa és Visk, nem kell félni, NEM LESZ ÉHENKOPP!

 
Újra főzünk, újra főzünk, újra tűz van a híd alatt,
Eshet eső, fújhat szellő, startra készen a két csapat,
Újra füst száll, újra füst száll, újra várjuk a lángokat,
Szép a szakácsné, kész a halászlé, Tésa és Visk, hajrá, egyél belőle,
Kész a nagy hallé, szomszéd szakácsé, dicsőség az Ipolyé.
 
    Álljon itt a többi dalszöveg is, bár azokat nem énekeltük el, csak az előző esti próbán:
  • (Tisza partján mandulafa virágzik)
    Ipoly partján bogrács alatt ég a tűz
    Bográcsokban mindkét falu hallét főz
    Ipolyvisken nem hiszik az eredményt
    Tésán főzik a finomabb halászlét.
  • (A juhásznak jól van dolga)
    Hej, Tésának jól megy dolga
    Sok halat fog az Ipolyban
    Megfőzzük a halat
    Elnyerjük a díjat
    Ipolyvisk meg hoppon marad.
  • (Érik a szőlő)
    Fő már a hallé
    A nagy bográcsban
    Piros a teteje.
    Van benne sok hal
    Kicsi meg nagy is
    Kárász és kecsege.
    Van vereshagyma
    Is a bográcsban
    De nem ám magában.
    Sok éhes legény
    Már neki látna
    Ha volna kanála.
  • (Hej Vargáné káposztát főz)
    Mindkét falu halászlét főz
    Bogrács alatt ég már a tűz
    Hányják-vetik fakanaluk
    Kinek főzik ők a haluk.
    Nem főzik azt más egyébnek
    Csak a verseny zsűrijének
    Meg is eszik mind egy cseppig
    Dicsérik is késő estig.
    Nem eszem én ma egyebet
    Csak egy bogrács halászlevet
    Azt is csak úgy kanál nélkül
    Nem élhetek hallé nélkül.
  • (A szántói híres utca)
    Ipolyvisken folyó partja
    Bográcsokkal van kirakva
    Ha mi egyszer végig megyünk rajta
    Minden bogrács ki lesz nyalva.

    Az eredményhirdetésen a tésai Falunapon megszokott módon odafigyeltek, hogy mindenki kapjon valamit: a közönségdíj (Viskre került) ismét egy láda sör volt, kaptak a főzők poharat, ajándékcsomagot, de a fődíj, a preparált halfej (ezúttal fogas) természetesen idén is hogy, hogy nem, Tésára került.
    Végül minden főző (aki nem halászlevet főzött, az is) kapott egy, erre az alkalomra kipingált kötényt. Sőt, a zsűritagok is kaptak ajándékot: egy-egy halászlé-piros végűre festett fakanalat.
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Falunap 2010

Még pénteken este (vagy szombat hajnalban?) a nemrég megalakult T.B.Cs.E. (Tésai Bibir-Csók Egyesület) tagjai háromszor körberepülték a majdnem teli Holdat, ezzel kívánván elérni, hogy szombaton, a Falunapon végre másfél hónap időjárási borzalom után jó idő legyen. A röpködés utáni beszélgetésben fölmerült, hogy a Falunap legfontosabb programja, a főzőverseny ne legyen többet verseny. Hiszen évről évre egyre többen főznek ételeket és lehetetlenség már bárkinek az összeset végigkóstolni. Meg is egyeztünk ebben: nem lesz „A legjobb” kihirdetve, de továbbra is mindenki kap egy rá vagy az ételére jellemző feliratos fakanalat. És idén is okkal reméltük, hogy a Tesa cég képviselői újra eljönnek és újra nem üres kézzel jönnek. Ez így is lett. Viszont így elkerültük a piculák és főpiculák osztogatását, majd később számolgatását. És magán a „főzőversenyen” senki sem hiányolta végül a győztest.
    Ismét sikerült minden eddigi rekordot megdöntenünk. Hatalmas volt a részvétel annak ellenére, hogy reggel még esett az eső és igazán senki sem bízott abban, hogy napközben nem fog (mert nem mindenki tudta, hogy körberöpkörtük a Holdat!!). A tavalyi 17-tel szemben idén 30(!!) fakanalat kellett kiosztanunk és ebből 26-ot(!!) helyben készült ételért.
    A maradék négy fakanálból egy otthon sütött pogácsáért járt; egy sörcsapolásért; egy a Tesa cégnek, mert szorgalmasan jönnek és egy a kézműves asztalért. Tavaly tűnt föl már az asztal készítőjének, hogy sok a gyerek így Falunap táján és akkor fogant meg benne a gondolat, hogy idén csinál egy kézműves asztalt gyerekeknek. Ehhez egy évig gyűjtötte az ötleteket és az alapanyagokat és hatalmas izgalommal látott neki a dolognak. Mindenféle apró terméseket (mák, sárgaborsó stb.), apró csigákat és színes homokokat hozott. A gyerekek ecsettel beragasztózták a kartont a megfelelő mintában, majd ott beszórták a terméssel, ami odaragadt. Majd máshol megint beragasztózták és beszórták mással. Így aztán nagyon szép képek születtek, ráadásul a gyerekek kaptak zsákbamacskát is. A szülők pedig nyugodt, gyerekmentes perceket kaptak, hálásak is voltak érte.
    Íme, a produkciók és az értük kiosztott fakanál-feliratok listája, valamint az indokok, amivel minden induló megmagyarázta, hogy miért pont az ő étele a legjobb (természetesen):
 

sorszám

Étel neve

Miért az én ételem a legjobb?

Fakanál-felirat

1.

Sonkás tekercs bográcsban, gombával

Mert tésai vagyok, gyökereim vannak itt.

TÉSATEKERCS

2.

Marhalábszár pörkölt

Mert én vagyok a legjobb.

LEGMARHA

3.

Macskapörkölt szarvaskörítéssel

Mert macskát nem főz senki.

MACSKAPÖRI

4.

Kakaspörkölt herével – bio

 

BIOHERE

5.

Vaddisznópörkölt

Mert a fűszereket is légpuskával lőttem.

LÉGPUSKÁS

6.

Ebben a bográcsban tésai kocsmatöltelék van

Mert a legtöbb döglött hús van benne.

KOCSMATÖLTELÉK

7.

Döglött disznóhús gombával, zöldborsóval

Mert szívja az alkoholt.

SZESZTALAJ

8.

Kimúlt marhából pacalpöri

Gyomrot a gyomorba.

GYOMROT A GYOMORBA

9.

Mangalica koleszterinbomba

Mert a paprikán és a paradicsomon kívül minden Tésán termett és mi főztük.

ZSIGOLGICA

10.

Rabló grill

Önmagáért beszél, nem kell neki cégér.

SÜLTRABLÓ

11.

1. próbavadas

Mert gyakorolunk.

VADLEVENTE

12.

Halas csirke

Mert nincs hal benne.

CSIRKEHAL

13.

Csülökpörkölt

Mert sikersztori, eddig többször, és ezt szavazták meg.

SZUPERLÁB

14.

Őz gombával, belsőséggel, ürgelábbal

Ezt bírtuk fogni, ez van.

AZ ÜRGE VADJAI

15.

Borjúragu

Gyere vissza egy fél óra múlva, megmondom.

GYERE VISSZA

16.

Hortobágyi húsos gombóc

Mert rakott, mert tengeri, mert gyümölcs.

OSZTÁLY VIGYÁZZ, GOMBÓCOMLÁS!

17.

Halászlé

Halléhopp.

HALLÉHOPPÁ

18.

Birkapörkölt

Mert nyomta a füst az orromat.

VASORRÚ PÁPA

19.

Körömpörkölt

Mert nem tartalmaz disznóhúst.

KOZMAPOLITA

20.

Vietnámi csüngőhasú pörkölt

Mert ilyet még itt nem ettél.
(Doán konojtá = a nagy ember étele)

DOÁN KONOJTÁ

21.

Tésai napon kovászolt káposzta húsgombóccal

Mert pénteki buli utáni másnapon jó.

KÁPOSZTA Á’ LA SOLAR

22.

Paprikás krumpli kolbásszal

Tőlem ilyen választ ne várj, vagy ízlik, vagy nem.

MACSÓNKA

23.

Tésa lepény

Gyerekek kedvence.

GYEREKEK KEDVENCE

24.

Guba a gubához

Mert mámorít.

KIFLI MÁMOR

25.

Sült hal

Mert ez jött a legmesszebbről a saját uszonyán.

OSZLÓHAL

26.

Csokis fánk

Mert a legédesebb, a legkerekebb, a legcsokisabb.

ITT GURUL,
OTT RAGAD

27.

Pogácsák

Mert korán keltem.

POGÁCSODA

28.

Csapolt sör

Mert nincs máshol ilyen.

SENKOVNYI

29.

Kézműves asztal az apróságoknak

CSODAVÁR

30.

Tesa cég képviselői

RAGASZKODUNK


    Az idő teljesen tökéletes volt: reggeltől eltekintve nem esett egyáltalán az eső, legtöbbször szépen sütött a Nap, de nem volt túl meleg, pont kellemes volt. Így aztán a nagy meleg nem tudta elvenni az étvágyunkat, mindenki sokféle ételt meg tudott kóstolni. Persze minden nagyon finom volt.
    Nem tudom, hány ember volt ott most, de nagyon sok. Átjött hozzánk fél Ipolyvisk is, de közülük csak egy csapat főzött. Az eddigiekhez képest amúgy is kevesebb volt az olyan főző, aki máshonnan jött, ez pedig azt a jó hírt jelenti, hogy pont a faluból vesznek részt egyre többen.
    A kultúra sem maradt ki. Az egyik falubeli egy kis magánkiállítást rendezett a padlásán talált régi asztalos és egyéb szerszámokból. Százdról egy négyfős citerazenekar jött el, akik a repertoárjukat többször is előadták, a helyszíneket váltogatva. Este pedig egy lelkes fiatalokból álló rockzenekar, a TeráPia adott egy rövid koncertet.
    Este aztán kisebb asztaltársaságok alakultak, ahol jóízű beszélgetések folytak, na meg borok és sörök is. Végül is kimondhatjuk: nem volt még sose rossz Falunapunk, de ez minden eddiginél jobban sikerült.

Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Beszélgetés Joó Andrással a Metropolban

Szállás nincs, csak útiterv, hátizsák, pénz, iratok, repülőjegy és egy társ: ennyi is elég a bátor vándoroknak ahhoz, hogy felfedezzék akár Borneó, Madagaszkár vagy Burma vidékeit is. Hátizsákos világjárásra invitáljuk ezúttal olvasóinkat, de nem a közeli Európába, hanem inkább távoli vidékekre.
 
A teljes cikk a Metropol honlapján olvasható.
 
Vissza az oldal tetejére

Falutakarítás 2010

Szombaton reggel 9-kor volt a Hősök terén a találkozó. Több csapatra oszlottunk és megbeszéltük, hogy ki melyik részét takarítja a falunak.
    Máskor az ilyen kezdeményezéseknél többségében „víkendesek” szoktunk lenni. Most viszont, mivel még ilyen hideg volt, a pestiek közül azok, akik egész télen nem voltak, most sem érkeztek meg a jégverem házaikba, így alig voltunk pestiek. Viszont örvendetesen sokan voltak helyiek! Így aztán a nagy hideg ellenére igen sokan takarítottuk a falut.
    De nem úgy takarítottuk, mint az utóbbi két évben. Akkor reggel még pulóverben kezdtünk, ami később le is került rólunk. Most viszont mindenki télikabátban, sapkában tevékenykedett és a hideg szélben nem volt egyáltalán melegünk. De előnye is volt a hidegnek. A máskor már erős növekedésnek indult aljnövényzetnek most még nyoma sem volt, így a szerencsére nagyon kis mennyiségű frissen termett szemét mellett sok olyan több éves szemetet találtunk a patakparton és a falusi erdőben, amit máskor a növények már elrejtettek. Találtunk egy egész borospincét is, vagy legalábbis az üvegvisszaváltóját: temérdek üres borosüveget.
Van viszont egy pontja a falunak, ami minden évben aranybánya, legalábbis szemét-szempontból: a temető melletti erdő. Vannak, akik egy évben egyszer (Halottak napján), jobb esetben kétszer látogatnak el csak a faluba, azon belül is a temetőbe. Akkor hoznak sok mécsest, koszorút. Ha jól rögzítik, a következő látogatásukkor ők maguk takarítják el a régi maradványokat. Ha nem jól rögzítik, a szél mindenfele elviszi a temetőben, ezt össze kell szedni. De a legrosszabb, aki összeszedi a magáét és ahelyett, hogy lemenne a temetői konténerhez, az egyszerűbb módszert választja: átdobja a temető kerítésén, be az erdőbe. Mi pedig szedhetjük össze ezeket évről évre. Most nagyon elgondolkodtunk, hogy mit tehetnénk ez ellen. Talán egy képes beszámoló arról, hogy hogy szedjük itt össze a szemetet, kifüggesztve a temető kapujára, hatásos lenne.
    Jó sok zsák szemetet össze tudtunk szedni idén is. Ilyenkor zajlik a faluban a lomtalanítás is, ezeket a szemeteszsákokkal együtt már kora délután össze is szedték. Mert addigra végeztünk is a faluval.
A kocsmában pedig nagy kondér finom, amolyan megáll-benne-a-kanál típusú babgulyás várt ránk. A hidegben való torna és a melegben való étkezés meg is hozta a várt hatást: kihörpintettünk poharainkat, és ki-ki ment haza aludni egy jót.
    Idén először egy másik, szintén közösségi tevékenységgel kötöttük össze a falutakarítást. Várva már nagyon a tavaszt, az Egyesület vezetői kitalálták: akinek igénye van rá, a bringáját átszállítjuk Ipolyságra, az ottani kerékpár-szervizbe, javítás és karbantartás céljából. A jelentkezőknek csak két dolguk volt: egy cetlire fölírni az igényeiket és ezt a bringára rögzíteni, valamint az indulási időben jelen lenni a bringájukkal együtt. (És természetesen a szerviz költségét mindenki maga állja.) A szállítás napjára végül 15-ét jelöltük ki, mert az Szlovákiában munkanap.
    11 körül már tettre készen gurultunk végig a falun és az autó hamarosan megtelt. Még egy bringa már sehogy sem fért volna el benne. Így aztán lehet, hogy lesz még egy forduló. Már csak azért is, mert vannak, akik rájöttek: van nekik hátul a fészerben néhány olyan bringa, amit ők már nem használnak, de ki lehetne pofozni és akkor más még használhatná. És ők ezt a bringát fölajánlanák a közösségnek: a kocsmában lenne a lerakat és ha valaki betéved a faluba és bringázna egyet, de nincs mivel, akkor kölcsönvehet egyet. Csak hozza is vissza!
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Tésán járt a Mikulás – 2009. december 6.

Először is azt kellett eldönteni, hogy mikor vonuljon végig a falun a Mikulás kísérőivel: szombaton vagy vasárnap? Ugyan 6-a vasárnapra esett, de a szombat délután mégis jobb: nem kell utána az amúgy pesti népes seregnek visszautaznia Pestre. Na de a Mikulás végül is nem ért rá szombaton, és mégiscsak 6-a vasárnap volt, így vasárnap délelőttre lett tervezve az indulás. Így viszont más résztvevők nem értek rá, pl. a tavalyi krampusz és rénszarvas sem. Nem volt ez tökéletes így sem, de úgy sem. A szombat délután mellett szólt volna még az is, hogy hangulatosabb, ha sötétben jön. Viszont tavaly pont emiatt talált sok helyen már bezárt házat, főleg az időseknél. Ilyen idén nem volt.
    Tehát így vasárnap késő délelőtt útra kelt a Mikulás, két angyal, egy rénszarvas, öt krampusz és egy fényképész. Előtte tudakozódott, hogy mikor hova érdemes menni: hol vannak esetleg látogatóban unokák, akik később elmennek. Így indult el a menet a falu aljától fölfele. Ha útközben egy autóssal találkoztak, őt is megállították és megajándékozták. És hogy mi lapult a puttonyban? Alma, dió, szaloncukor.
    A gyermeki örömök… Nem tudom, milyen jelző illik rájuk. Csodálatos? Nem elég, ennél sokkal több. Volt kisiskolás, aki fölismerte a Mikulás és az egyik angyal, de mégis úgy viselkedett velük, mint a Mikulással és az angyallal. Ragyogtak az arcok. Idén egy kisgyerek sem félt, mindannyian örültek. És nagyon szépen énekeltek. De talán a legcsodásabb egy ici-pici kismanó volt, aki csak tátott szájjal csodálta a Mikulást, annyira, hogy azt sem vette észre sosem, hogy ajándékot kap. Állt, tátott szájjal nézett és végül az összes színes ceruzáját a Mikulásnak adta.
    Az idős emberek öröme… Erre megint nincs jelző. Sajnos, a váratlan haláleset beárnyékolta ezeket az örömöket, de mégis csak tiszta örömök voltak. Sokuknál ez volt az első ilyen alkalom, mert tavaly a sötétben elsősorban már ők zárkóztak be.
    Aztán egy idő után megfáradt a Mikulás is, a kísérők is. Jólesett nekik a kínált pogácsa, kis pohárnyi pálinka, egy-egy pohár frissítő egy-egy helyen. Mert nem lehetett mindenhol elfogadni a kínálást – ennek nem csak az lett volna a következménye, hogy a Mikulás sosem ér végig a falun, hanem esetleg az is, hogy már görbe a végére a járása. És a kínált szék is jólesett, ahova le lehetett ülni néhány percre. Sőt, egy alkalommal észrevéve, hogy már megcsappant a puttony tartalma, egy picit meg is töltötték a házigazdák: tettek bele néhány szem mandarint.
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Falugyűlés a pályázatról

A november 24-i rendkívüli falugyűlést a sikeres pályázat miatt kellett tartani. 10 órára volt hirdetve a kezdés és mivel várható volt, hogy hosszú lesz, az volt a kérés, hogy aki csak tud, vigyen valami házi készítésű sütit.
    Kellemes meglepetés volt, hogy nagyon sokan eljöttek, olyan sokan, hogy pót-padokat kellett behozni, nem volt elég szék. És ami még meglepőbb volt: a megjelentek többsége falubeli volt, nem „víkendes”. Ennek nagyon örültünk, úgy tűnt, a helybelieket is érdekli, mi lesz a faluval, nem csak a pestiek hóbortjának tartják az egészet. És mire eljött a falugyűlés ideje, úgy látszik, mindenki tisztában volt azzal, hogy ez a falugyűlés nem kívánságműsor lesz: a pályázatra beadott tervektől eltérni nem lehet, ezt nagyon szigorúan ellenőrzik. (A tervek megtekinthetők a Galériában.)
    A falugyűlésre két vendéget hívtak meg: a pályázatírót és a tervezőt. Az is kiderült, hogy nem volt könnyű a megfelelő embereket megtalálni ezekre a feladatokra. Jellemző volt inkább, hogy a megkeresettek csak a saját elképzeléseik szerint akarnak segíteni. De szerencsére végül sikerült olyan embereket találni, akik meghallgatták, hogy mit szeretne a falu, a közösség és ez alapján dolgoztak.
    Projektorral vetítette ki a tervező (némi technikai malőr után: nem igazán akarta szeretni egymást a projektor és a laptop) a látványterveket. Először ismertette a pályázat által érintett helyszíneket, majd pontról pontra, pontosabban helyszínről helyszínre haladt és mindent elmondott részletesen. Ekkor mindenhol kikérte az érintettek, leginkább a pont ott lakók véleményét, hogy az a sövény milyen sövény, az a gyümölcsfa milyen gyümölcsfa legyen stb. Ez nagyon tetszett mindenkinek, látszott, hogy itt valóban az itt élő emberek kényelmét akarják növelni.
    Az is kitűnt, hogy a tervezőnek már nagy gyakorlata van ebben. Elmondta, hogy nem mindegy, milyen fát ültetünk a falu elejére, hogy az ne eltakarja a kilátást, sokkal inkább kiemelje, ezzel hívogatóvá téve a falut. A fákat mindenhol úgy kell ültetni, hogy a falu legnagyobb látványeleme, a templom látsszon. A Hősök terének parkosítását is úgy tervezte meg, hogy a kialakítandó sétány, a növények az emlékműhöz vezessék a tekintetet.
    Az előadás így pergő volt, nem laposodott, nem unalmasodott el. Kötetlen is volt, ha bárki megkívánta, a büféasztalhoz járult némi édes vagy sós sütiért, üdítőért. Mindenki hozzászólását, ötletét meghallgattuk, mindenre volt is reakció. Valóban hosszúra is nyúlt így az összejövetel, de szerintem ezt senki sem bánta. Jócskán elmúlt már dél, amikor szétszéledtünk, de még előtte egy újabb rohamot intéztünk a büféasztal ellen.
 
Lejegyezte: Minyon
A látványtervek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Szilvanap 2009

Szombaton reggel 7 órára volt megbeszélve a találkozó. Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, az, hogy már fél 8-kor ott voltunk, erőnk feletti teljesítmény volt. Viszont tőlünk függetlenül, az előző nap leszedett, kiválogatott és megmosott szilvát már 7-kor föltették 4 katlanban főni.
    Idén duranza (duránci) szilvából készült a lekvár, ami nem magvaváló. De a nénik, akik minden tekintetben a főnökök voltak ezen a napon, igen örvendtek ennek a szilvának, mert nagyon édes, lekvárnak kiváló. Hogy nem magvaváló? „Nem baj, majd passzíroljuk!” Így először magvastul tették föl a szilvát, hagy „olvadjon”. Amikor már kellőképpen „olvadt”, akkor nekiláttunk „passzírolni”, egy erre alkalmas házi készítésű szerkezeten. A passzírolt, és így magvától és héjától megfosztott szilva már csak két katlant töltött meg. És akkor indult a „rabszolgamunka”: két embernek folyamatosan kevernie kellett a lekvárt. Persze az emberek váltották egymást, mindenki részt vett a keverésben, nem is kapott le egyáltalán.
    Közben, ezzel párhuzamosan beindult a gombócgyár is. Először megpucoltuk a krumplit, majd amíg főtt, a nénik „faggatták”, tehát kimagozták a gombóctölteléknek szedett magvaváló besztercei szilvát. A hosszú, viaszosvászonnal leterített asztal elején erős kezek törték a krumplit, majd a nénik nekiláttak a gombóctészta gyúrásának. Pár méterrel odébb a hengerbe gyúrt tésztából egy éles kés korongokat szeletelt, ezt már sokan várták, hogy gömbölygethessék bele a fahéjas cukorba forgatott szilvát. A gyűlő kész gombócákat (nem gombócokat!!) aztán valaki összekapkodta egy tálcára, vigyázva, hogy össze ne ragadjanak és vitte főzni. A kifőtt gombócák morzsa- vagy cukros mák bundát kaptak, egy másik tálcára, majd az asztalra kerültek. Itt folyamatosan fogyott is a kész gombócákból. A morzsás gombócán nem volt cukor, így a cukorbetegek is ehették, egy külön tálban volt a fahéjas cukor, azzal lehetett a tányéron megszórni.
    Az volt a cél, hogy a tavalyi 621-gyel szemben idén 1000 gombóca készüljön. Ez messze nem jött össze, 383 lett a végeredmény, de! Egyrészt aki a tésztakorongokat vágta (ez én voltam), túl nagyokat vágott, így a gombócák is igen méretesek voltak, simán lehet a végeredményt kettővel szorozni emiatt, tehát mégiscsak megdőlt a rekord. Másrészt a második adag tésztából már nem gombóca készült, hanem puharas és nudli, ezeket pedig már nem számolta senki.
    A puharas úgy készült, hogy a gombóctésztát a nénik kinyújtották, tettek rá a tavalyi Szilvanapon készült lekvárból kis halmokat, majd a tésztát visszahajtották és pohárral kiszaggatták. Nem csak a gombócából, hanem a puharasból és a nudliból is készült cukros mákos és morzsás is. A mákos sokkal népszerűbb volt, az fogyott el mindegyikből hamarabb. De végeredményben estére minden elfogyott.
    Közben elkészült a gulyásleves is, a sok édes gombóca után jólesett egy sós egytálételt is enni.
    Sajnos a Szilvanap egybeesett egy a nagybörzsönyi Vadásznappal, ahova sokan kaptak a Tésáról meghívást, amit nem lehetett visszautasítaniuk. Persze tudtuk előre, hogy a két időpont egybe fog esni, de a szilva ért, nem lehetett tovább halogatni. Így valamivel kevesebben vettünk részt a faluból a Szilvanapon.
    Viszont igen sok vendégünk volt. Ott voltak szinte az elejétől a végégig a TESA cég munkatársai, igen szép számmal és ők is végig aktívan segítettek, cserébe viszont nagyon jól érezték magukat. És jöttek még jó páran Ipolyviskről is, ki kerékpárral, ki autóval.
    A pálinkaverseny fél 6-kor kezdődött. 8 pálinkát neveztek be, ezek 8 számozott palackba kerültek, természetesen név nélkül. Az egyetlen kritérium az volt, hogy tésai gyümölcsből kellett készülni a pálinkának. Volt feketeribizli-, körte- és szilvapálinka, utóbbiból ágyas is.
    Nyolcan voltunk a zsűriben, minden pálinkát két szempontból kellett osztályozni: szín és áttetszőség, valamint illat és zamat alapján. A szín nem volt probléma sehol, így az utóbbi döntötte el végül a versenyt. Egész pici adagokat szagoltunk és kóstoltunk, közben vizet ittunk és kenyérkockákat ettünk. A nyolc pálinkából négy egyértelműen nem rúgott labdába, de a másik négy között nagyon szoros volt a végeredmény: fél-fél pont volt közöttük. De a dolgok sosem történnek véletlenül: a csak fél ponttal győztes pálinka egy tésai idős bácsi körtepálinkája lett. A bácsi el sem akart indulni a versenyben, alig lehetett rábeszélni, de az öröme, amikor megkapta a szép pálinkáshordót annyira felhőtlen, annyira magával ragadó volt, hogy ha semmi más jó dolog nem történt volna ezen a napon, már ezért is megérte volna.
    De persze sok más jó dolog történt. A lekvárok a pálinkaverseny alatt is főttek, szegény kavarók így csak messziről tudták követni a verseny alakulását. Végül már kezdődő szürkületben, fél 7 körül kerültek le az üstök a tűzről. A lekvárokba nem került cukor és annyira sűrűk lettek, mint a szurok, nem volt egyszerű munka üvegekbe tölteni őket. De azért persze sikerült és az asztalon szép számmal sorakoztak a teli lekvárosüvegek a nap végén.
    Ezek megkapták az idei Szilvanapra készült egyedi címkéket, majd betettük őket az épületbe hűlni és összepakoltunk, de csak nagyjából. Mivel az összes vendégünk szívesen látott vendég volt, nem hagytuk, hogy éhen maradjanak, sőt, akik elég türelmesek voltak és megvárták a lekvárfőzés végét, mindannyian kaptak egy-egy üveg felcímkézett lekvárt is.
    Nagyon jól sikerült ez a Szilvanap, talán még jobban, mint a tavalyi, ami még első lévén kapkodósabb volt. Mindenki nagyon jól érezte magát, de talán legjobban a falubeli idős emberek. Ennek is megtudtuk az okát másnap: fiatalabb korukban is mindig kalákában főzték a lekvárt, sosem egyedül. És ez a nap ezt az ő régi emléküket hozta vissza.
    Az estére rajtunk eluralkodott fáradtság miatt a rendrakás másnapra maradt. Ekkor mosogattunk el mindent, vittünk vissza minden katlant, üstházat és edényt a jogos tulajdonosának, összeszedtük az összes szemetet és rendet raktunk magunk után. És vasárnap osztottuk szét a faluban a már kihűlt lekvárokat is. Ez megint jó alkalom volt arra, hogy fölemlegessük az előző nap történéseit, főleg a nénikkel, akik nagyon élvezték a dolgot. Bizonygattuk is egymásnak, hogy igen, jövőre is lesz Szilvanap.
    Ez már a második olyan év volt, amikor ilyen napokat szerveztünk és egyre több tapasztalatot lehet ezekből levonni, többek között az időpontokról is, amit Ipolyvisk eseményeivel is egyeztetve vasárnap a következőképpen rögzítettünk:
  1. Tésai búcsú: Szentháromság napja, ebben nyilván nincs vita;
  2. Tésai Falunap: június utolsó hétvégéje;
  3. Július első két hétvégéje: Falunap és búcsú Ipolyvisken;
  4. Főzőverseny Tésa és Ipolyvisk között: augusztus első hétvégéje;
  5. Szilvanap: augusztus utolsó hétvégéje.
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Ipolyvisk–Tésa halászlé főző verseny

Az időjárás idézte a falunapit: ez után az erősen esős péntek után elég nehezen volt hihető az időjósok véleménye, miszerint szombaton jó idő lesz. Ráadásul szombatra virradóra a minimum hőmérő nálunk 13, két házzal lejjebb 10 fokot jelzett. És mégis: olyan meleg volt, hogy még jó, hogy ott volt nekünk a viski híd, aminek az árnyékába be lehetett bújni. Ott az árnyékban viszont pont kellemes nyári hőmérséklet volt, ott is töltöttük az egész napot.
    Az már az előkészületeknél érződött, hogy a szervezés lelkesebben zajlott Tésán, mint Visken és ez az érzés a helyszínen is megmaradt. Bár tény: a híd alatt a verseny előtti héten szinte golfpályát varázsoltak, olyan szépen lenyírták nagy területen a füvet. A szükséges sörpadokat az asztalokkal a két falu szállította a helyszínre. De egész végig sokkal többen voltunk tésaiak, pedig a verseny Visken zajlott. Egyre erősödött is bennünk az elhatározás, hogy jövőre inkább Tésán rendezzük meg ezt a versenyt, bár itt nincs se folyópart, se híd.
    A népek már nagyon várták a sörcsapoló szerkezetet, ami egyszer csak egy talicska tetején végre meg is érkezett a híd alá.
    Dél körül kezdte el a két szakács főzni a halászlevet. Persze mindkét tábor belekukucskált mindkét kondérba, hogy hogyan is főz vajon a konkurencia és végül két, teljesen eltérő módon készített halászlevet ehettünk. Hogy melyik hogy készült, az természetesen hétpecsétes titok, itt sem árulhatom el. Az viszont nem titok, hogy a tésai halászlé sikere érdekében mi négy passzírozót is bevetettünk.
    4 órára volt meghirdetve a verseny vége és a kóstolás kezdete és ez nagyjából, egy pár perc késéssel, egyszerre el is kezdődött a két csapatnál. A tésai sor sokkal hosszabb volt, ezért én először a viski étket kóstoltam meg. Persze a csípős nyelvem nem mulasztotta el a viskiekkel közölni, hogy azért eszem először az övékéből, mert a finomabban szeretném hagyni utoljára. Kaptam is érte csúnya pillantásokat. De a hosszú tésai sornak megvolt az oka: a miszakácsunk nem csak úgy durrbele módra merte a tányérokba a halászlevet, hanem odafigyelt arra, hogy mindenkinek jusson halszelet, ikra, tej kellő mértékben, nyamnyam.
    Az már az illatvételnél egyértelműen kiderült, hogy a tésai halászlé sokkal finomabb lesz. Természetesen. A kóstolás pedig bizonyosságot is hozott. Nem tudom, hogy ha a viski halászlé nem lett volna annyira fűszeres és csípős, akkor is ilyen egyértelmű lett volna-e a különbség, de általában ez már eldöntötte. A négytagú zsűri (a két polgármesteren kívül egy-egy vendég Magyarországról és a Felvidékről alkotta) 3:1 arányban hozta ki győztesnek a tésai halászlevet, így Tésáé lett a fődíj: egy kitömött, preparált csukafej.
    A közönségdíj a számlálás után elég szoros eredményt mutatott, de végül a láda sört a viski szakács kapta meg.
    Jó néhány szemetes volt a híd alatt, így a halászlevek elfogytával (ami igen hamar bekövetkezett) nem volt nehéz a rendrakás. Ezután már baráti beszélgetés, sörözgetés, borozgatás következett. Estefelé aztán került néhány tálca zsíroskenyér lilahagymával, ennek is igen nagy sikere volt. És természetesen, ahol mi ott vagyunk, ott nem múlhat el nap palacsinta nélkül. Ezt már szürkületben kezdtük el sütni, de már teljes sötétben, lámpafénynél fejeztük be. Éjfél körül már igencsak megfogyatkozott a társaság, így elkezdtünk összepakolni: végül kint a folyóparton csak a szemeteszsákok maradtak és a zászló a hídon. Másnap ezek is eltűntek onnan, rendezett terep maradt a verseny után.
    Igen jól sikerült ez az első ilyen jellegű rendezvény, bár, főleg Visk részéről, elég alacsony részvétellel. A viski polgármester végül így összegezte a napot: nagyon erős kezdés után még van hova fejlődni.
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Falunap 2009

Az idei falugyűlés is szokás szerint az önkormányzati beszámolóval kezdődött, majd ezután következett az Egyesület beszámolója. Az egész sokkal rövidebb volt, mint a tavalyi, mert eleve nem volt olyan vitapont, ami elhúzta volna (mint tavaly a telekvásárlás). Elhangzott, hogy mennyi szép és jó programban volt részünk az elmúlt egy év alatt és mi várható a közeljövőben. Egyetlen vitapont volt, ami nem is volt igazán vita, legföljebb egy eszmecsere a megfogalmazásról. Már több helyi lakos jelezte, hogy ha az ő tagdíjuk kedvezőbb lenne, belépnének. El is fogadtuk egybehangzóan, hogy ők és a helyi vállalkozók féláron lehetnek tagok. Vagyunk egy páran „víkendesek” (én is), akiknek Tésa az állandó lakcíme. Mi viszont mind lemondtunk erről az előnyről, továbbra is teljes tagdíjat fizetünk.
    Közben megérkezett a TESA cég két képviselője, akik ismét ajándékokkal állítottak be. Hoztak 17 nagy kozmetikai csomagot (a Nivea, mint társcég termékeiből) azért, hogy mindenki kapjon egyet-egyet, aki indul a főzőversenyen. Hogy honnan tudták előre, hogy pont 17 induló lesz, hiszen ezt mi sem tudtuk még akkor? Nem tudni. És hoztak még szép számban tesa feliratú autómatricákat. Így lehet, hogy majd mindenki kapkodhatja a fejét, hogy milyen új autótípusok jelentek meg a piacon? Skoda tesa, Volkswagen tesa, Ford tesa stb., stb.
    A szerencsésen rövid falugyűlés után már mindenki sietett a dolgára, hiszen a pénteki szinte egésznapos eső után a szombati időjárás pont ideális volt: napsütés, de nem forróság, kék ég némi felhővel és egy kevés szellő. Ideális volt minden ahhoz, hogy ez a falunap olyan jól sikerüljön, mint még eddig egy sem.
    A főzőversenyen ismét rekordot döntöttünk: a tavalyi 15-tel szemben idén 17 induló volt. Ez nem ennyi bográcsot vagy egyéb sütőfőzőeszközt jelentett, hanem többet, mert voltak csapatok, akik többfélét is készítettek. És direkt azért, hogy estére ne maradjunk étlen, hárman csak akkorra tartogattuk a magunk ételkészítését.
    Magát a verseny helyét nagyon úgy tűnik, hogy kinőttük. Most már elmondható, hogy évről évre egyre hosszabb útszakasz kell a megrendezéséhez. Ez is egy érv már amellett, hogy legközelebb már ne is itt a kocsma előtti útszakaszon, hanem az egyesületi telken rendezzük meg. Már volt most is ebből vita, hiszen az igaz, hogy a telek messzebb van a legtöbb indulónak, de árnyas, nem poros, nem kint van az utcán, tágasabb is stb. Na majd jövőre meglátjuk.
    Az értékelésben maradt a tavalyi piculás rendszer, ha már egyszer bevált. És ugyanúgy, mint tavaly, most is az ételt jellemző feliratos fakanalat kapott minden csapat, de most a fakanálon nem csak a felirat volt, hanem egy virágminta is. Ezzel engem találtak meg, hogy szervezzem meg. Végül is öten készítettük kalákában, egy alapminta alapján és elég hamar el is készültünk.
    És persze kellett készíteni egyet, arany festékkel pingálva, a hátulján szintén arannyal írva nemes egyszerűséggel csak „A LEGJOBB” felirattal, amit a legtöbb főpiculát összegyűjtő csapat kapott meg.
    És ez éppen az 1. számú csapat lett. Íme a lista a készülő ételekről és a feliratokról:
  1. A LEGJOBB (Gyros és meggyes sertés)
  2. HALÁLI JÓ LÉ (halászlé)
  3. TÁRCSATÁR (tárcsás sertésdió)
  4. JANNI DE MARHA (marhapörkölt)
  5. GABSIFÜLES (nyúlétel)
  6. BOLDOG MÁSNAP (korhelyleves)
  7. MÓRLÉ (Jókai bableves Krúdy-módra)
  8. ÖRÖK KÖRÖM (körömpörkölt)
  9. OUR BELGIANS (trappistes stew – trappista sörös pörkölt, a belga házaspár készítette)
  10. SISA PISTA KEDVENCE (rablóhús)
  11. HELYI BORSÓS RÓKÁS (tésai specialitás)
  12. GŐZBOMBÁZÓ (tarhonyás kolbászos lecsó és gőzben sült bukta)
  13. CSIRKE HEREVŐ (herepörkölt csirkével)
  14. CS.B.K. (csülkös-babos káposzta)
  15. MARHA RÉSZEGES (vörösboros marhalábszár pörkölt)
  16. KONDÁS GULYÁS (kondás gulyás pörkölt gombaszedő öregasszony módra)
  17. BENSŐSÉGES (belsőség gombával)
    Késő délutánra-estére már sokan elhagyták a helyszínt, de akik maradtak, fogyaszthattak palóc levest (isteni volt!), túrógombócot fokhagymás-barackos és mentás-ribizlis mártással, na és persze palacsintát. Volt zene is, de most valahogy úgy alakult, hogy nem táncos utcabállá alakult át az estem hanem poharazgatós-beszélgetős asztaltársaságokká. Mi az utolsó csapatokkal együtt végül fél 2-kor hagytuk el a helyszínt és zuhantunk fáradtan, de rendkívül élménydúsan ágyba.
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

Falutakarítás 2009

Én valahogy mindig úgy vagyok az ilyen eseményekkel, hogy olyanra sikerülnek, amilyenné a résztvevők teszik. Én pedig úgy indultam neki ennek a szombatnak, hogy jól fogom magam érezni. Úgy is lett.
    Nem sikerült szombaton az előre eltervezett időpontban fölkelni és még a lomjainkat is ki kellett készítenünk, így egy kis késéssel érkeztünk a találkozóhelyre. De sejtettük, hogy ez nem lesz probléma és ez igaz lett: még így is az elsők között érkeztünk. Az időjárás gyönyörűnek ígérkezett, ez már akkor reggel is éreztette hatását: kellemes meleg volt. Később meg még szinte túl meleg is.
    A létszám kisebb volt, mint tavaly. Voltak, akik tavaly eljöttek, idén nem; voltak, akik tavaly nem jöttek, de idén igen és bizony vannak, akik sem tavaly nem jöttek, sem idén. Reméljük, hogy legközelebb már ők is eljönnek. De voltunk jónéhányan, akik tavaly is voltunk és idén is. Végül körülbelül fele-fele arányban voltunk helybeliek és „víkendesek”. A társaság menet közben részben kicserélődött, néhányan hamarabb elmentek, néhányan pedig később csatlakoztak hozzánk. De aki ott volt, dolgozott végig becsülettel.
    Az, hogy már tavaly is volt falutakarítás, jelentősen éreztette a hatását: nem kellett a 25-30(-40-50) éves hatalmas szeméthalmokat a rájuk rakódott talajréteg alól már kiszedni. A szemét javarésze olyan helyen volt, ahol a tavalyi, egy-két héttel később megtartott falutakarítás alkalmával már jobban megnőtt aljnövényzetben nem láttuk. Most még elég kicsi volt a fű ahhoz, hogy szemét ne maradjon észrevétlenül. Igen elenyésző volt az elmúlt egy év alatt keletkezett szemét mennyisége és ennek javarésze is megbocsátható volt: a temetőbe tavaly be sem mentünk, idén viszont összeszedtük a valószínűleg még Mindenszentekkor kihelyezett, de már üres félbevágott pillepalackoat, elégett mécseseket stb., amiket közben elvitt a szél. Ezekkel két szemeteszsák is megtelt.
    Miközben haladtunk a faluban, a szemetet és a lomokat összeszedő traktor is haladt fölfele és lefele, folyamatosan. A traktor pótkocsija kétszer is megtelt a szeméttel, házi lomokkal. Mivel folyamatosan mozgott, ha valami olyan szemetet találtunk, ami nem volt bezsákolható (pl. nagy adag összetekeredett rozsdás drót), csak szólni kellett nekik és már dobták is föl a pótkocsira.
    Délre a falu tiszta volt és ekkor megkaptuk a beígért hagymás zsíros kenyeret, ami akkor már igen jól esett. A meleg miatt pedig mellé kinek-kinek a sör, az ásványvíz vagy a pohárka pezsgő is könnyen csúszott. És miközben ezt a kis gyors ebédet ettük, már igen finom illatot árasztott az üstben fővő vacsora: maga Lenin, vagyis a Lenin névre keresztelt kecske főtt benne pörkölt alakban. De összekaptuk magunkat hamar, mert így, hogy a falutisztítással ilyen hamar végeztünk, bőven jutott idő a régi öregtemető helyrehozatalára is. Ez egy nagyon picike temető, ide temették régen a kastélyban szolgált embereket, akkor még murvával felszórt út vezetett idáig a templomtól. Mostanra viszont benőtte az akácerdő, a cirádás vaskerítés is csak nyomokban volt meg, a síroknak már nyomuk sincs. Erős férfikezek nekiláttak és sippsupp kivágták és szépen föl is darabolták, halomba rendezték a temető területén nőtt akácfákat, megkeresték a már talajjal beborított kerítésmaradványokat és a helyükre hajlítgatták, így szinte újra körben meglett a kerítés. Végül összegereblyézték és elégették az elszáradt aljnövényzetet és eközben megkerült a földdel már teljesen betemetett kapu egyik fele is, ami igazán egy remekmű, még így rozsdás állapotában is.
    Közben mi lányok néhányan még a falu hátuljában, az öregtemető mellett vezető földutat takarítottuk ki a még ott talált szeméttől. Mi egy picit korábban végeztünk, ezután visszamentünk a temetőhöz és csak figyeltük a munkát és igen jót beszélgettünk közben. Végül 4 óra körül késznek nyilváníttatott a munka, de még egy teendő hátra lett volna.
    Ugyanis Magyarországon minden település, így Tésa is kapott egy alapítványtól 200 facsemetét: 50 kocsányos tölgyet, 50 vörös tölgyet, 50 nyírfát és 50 platánt. Ezeket kellett volna elültetni, de kiderült, hogy igen kicsi csemeték még ezek, ezért inkább jobb lenne nekik, ha először faiskolába kerülnének. Ehhez a szakértelem hiányzott, úgyhogy végül az lett a megállapodás, hogy amíg egy szakértő meg nem mondja, hogy hogy kell ezt véghezvinni, maradnak a vízzel teli vödörben. Mi pedig mentünk vissza a kecskepörkölthöz. Ami igencsak finomra sikerült, de hát ezen nincs is mit csodálkozni, a szakács már kipróbált volt.
    A hőmérséklet még mindig igen magas volt, jólesett a kinti asztaloknál elkölteni az estebédet és közben végignézni az összes lepirult nyakat, mert bizony fogott a nap rendesen. Energia még maradt a férfiakban bőven, legalábbis sikerült az egyik bor dugójába két dugóhúzót is beletörni. A dugó végül egy seprűnyél által nem kifele jött, hanem a palackba ment befele. Már szürkült, amikor elpakoltunk és a hűvösödő időben, kellemesen fáradt végtagokkal elindultunk haza.
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére


Mikulás járt Tésán

Miután szombatra virradó éjszaka a Mikulás természetesen betért minden tésai házba, ugyancsak szombaton délután testet is öltött. De nem csak ő: végigvonult a faluban három angyal, egy krampusz és egy rénszarvas társaságában. Betért elsősorban azokba a házakba, ahol gyerekek vannak, másodsorban oda, ahol idős emberek laknak. Már ahova be tudott térni: sok helyen zárt kaput vagy nagyon mérges kutyát talált és hiába énekelt a kapu előtt a népes társaság a krampusz gitár- és az angyalok csengettyűkíséretével, nem jött ki senki. Azért így is nagyon sok helyen sikerrel járt. És ahol sikerrel járt, ott örömet adott és kapott.
    Természetesen volt puttonyában minden jó, piros alma, mogyoró. A gyermekek öröme és csodálkozása megható volt: mindannyian őszintén bevallották, hogy jók voltak-e és mindannyian megígérték, hogy jövőre nagyon jók lesznek. De hasonló volt az idős emberek öröme is, akik nem tudom, láttak-e már ilyet Tésán. Mindannyian azt kérték a Mikulástól, hogy tartsa meg jó szokását jövőre is. Reméljük, így lesz…
    Végigmentek fönek, aztán lenek és végül megpihentek a falu közepén, a kocsmában. Ott már várták őket italokkal, de főleg egy nagy bogrács bőrpörkölttel. Ez az étel már készült nyáron a Főzőversenyen, akkor is nagy sikert aratott. Vékony csíkokra vágott malacbőrből készül, jól fűszerezve és alaposan megfőzve, ettől aztán annyira ragadt a szánk, mint a körömpörkölttől. De hogy nehogy kalóriaszegény legyen, még volt benne velő és mindenféle gomba is.
    Ha esetleg valakinek föltűnt némi hasonlóság az egyik angyal és énköztem, illetve a többi résztvevőről is talán úgy érzi, hogy hasonlít egy picit egy-egy tésai barátra, ez csakis a véletlennek lehet köszönhető.
 
Lejegyezte: Minyon
Képek a Galériában
Vissza az oldal tetejére

©2009    Design: Kerényi Attila    Honlapgazda: Miklós Ildikó

Menü